Farkasok rohanják le a nézőtéren a színészeket egy kínai darabban, de a rendezők szerint ez nem rizikós

2021. június 20. – 11:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A színház lassan két és fél ezer éve arról szól, hogy világokat varázsol a színpadra, segítségül hívja az emberi képzeletet, a játékosságot, elvonatkoztat, mégis ott érezzük magunkat a harcok közepén, egy bűntény színhelyén, valakinek a hálószobájában, egy ember lelkében.

Egy kínai darabban úgy oldották meg a jelenetet, amelyben egy farkasfalka ront rá a hősöket alakító szereplőkre, hogy ráeresztettek egy farkasfalkát a hősöket alakító szereplőkre.

Hogy a néző is szinte úgy érezze, hogy benne van a jelenetben, amelyben a farkas marcangolja áldozatát, azt meg úgy oldották meg, hogy a farkas a nézőtéren marcangolja áldozatát.

A kínai Weibón már 433 millióan nézték meg a bejátszást, amelyen a fent leírt jelenet látható.

Mi baj lehet belőle?

Eddig szerencsére semmi, de azért volt, akiben felmerült, hogy rejlik némi kockázat az akcióban, amely során a nézőtér nincs elválasztva a farkasoktól, elvégre cirkuszi támadás előfordult már az állatbemutatók történetében.

Színészt szerencsére csak a forgatókönyvnek megfelelően marcangoló farkas a színpad szélén. Forrás: Weibo.cn
Színészt szerencsére csak a forgatókönyvnek megfelelően marcangoló farkas a színpad szélén. Forrás: Weibo.cn

A színház üzemeltetője szerint ilyen veszély nincs, mert a ezek a farkasok már harmadik-negyedik generáció óta emberek között élnek, így háziasítottnak tekinthetők – írta a CNN.

Kérdés persze, hogy 3-4 generáció elég-e ahhoz, hogy a szintén a szürke farkastól származó, de már 30 ezer éve háziasított rokonához, a kutyához hasonlóan mélyen benne legyen az együttműködés hajlama.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!