40 másodpercig vergődött egy bálna szájában egy massachusettsi homárhalász

2021. június 12. – 10:28

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyjából 30-40 másodpercet tölthetett el egy púpos bálna (másnéven hosszúszárnyú bálna) szájában egy homárhalász, aki a massachusettsi Provincetown közelében búvárkodott. A BBC beszámolója szerint Michael Packard pénteken reggel hajózott ki legénységével a Herring Cove-hoz, ahol kiválóak voltak a körülmények.

Miután a búvárfelszerelésben a hajóról a vízbe ugrott, „egy hatalmas ütést érzett, és minden elsötétült”. Először azt hitte, hogy környéken úszkáló fehér cápák egyike támadta meg, „de aztán körbetapogattam, és rájöttem, hogy nincs foga”.

Akkor tudatosult benne, hogy egy bálna szájában van, ami megpróbálja lenyelni.

Akkor azt hitte, hogy meg fog halni, feleségére, 12 és 15 éves fiaira gondolt. A bálna ezután hirtelen felúszott a víz felszínére és elkezdte rázni a fejét, Packard pedig kiszabadult.

„Egyszer csak felrepültem a levegőbe, és a vízben landoltam. Szabad voltam, és csak lebegtem ott. Nem tudtam elhinni...”

– nyilatkozta a férfi, akit végül társai húztak vissza a hajóba.

A púpos bálnák 15 méter hosszúra is megnőhetnek, és körülbelül 36 tonna súlyúak lehetnek. Általában úgy táplálkoznak, hogy szélesre nyitják a szájukat, hogy minél több zsákmányt, például halat vagy krillt (apró rákfajta) nyeljenek le, ezért a tengerkutatók azt feltételezik, hogy ami a homárhalásszal történt, az pusztán véletlen volt.

Felesége kérése ellenére Packard nem tervezi, hogy másik munkát keres és feladja 40 éves búvárkarrierjét.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!