Eltűnt a hatalmas rózsaszín gyémánt annak a rappernek a homlokából, aki korábban azon aggódott, hogy amiatt fog meghalni

2021. június 2. – 09:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lil Uzi Vertről még februárban számoltunk be, amikor a 26 éves amerikai rapper homloka közepén lévő, hatalmas rózsaszín gyémánt vérezni kezdett. Ekkor a rapper arról panaszkodott követőinek, hogy fél, hogy meg fog halni, ha nem tudják rendesen kiszedni az egyébként 24 millió dollár (több mint hétmilliárd forint) értékű drágakövet.

Saját bevallása szerint ezzel korábban az volt a cél, hogy „szó szerint megpróbáljon gyémánttá válni”.

A kísérlet vélhetőleg kudarcba fulladt, ahogy arról a LadBible is beszámolt, a rapper legfrissebb posztjaiban ugyanis már nem látható a gyémánt. Szerkesztőségünk homlokba épített rózsaszín gyémántokkal foglalkozó részlege utánajárt a sajtóértesüléseknek, a közösségi posztok hiteles megerősítése után pedig bátran kijelenthetjük: valóban élhetünk a gyanúperrel, hogy a gyémánt nincs többé beépítve egy homlokba. Legalábbis nem a rapperébe.

Íme egy a videó a gyémánttal:

Ebben a posztban pedig egy kép felülről fotózva a rapperről, immár megcsillanó hatalmas gyémántok nélkül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!