Hazatekert a kocsmából egy idegen biciklijével, átfestette aranyszínűre, majd visszament inni, így bukott le

2021. június 1. – 14:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Amikor egy szimpla kerékpárlopásról érkezett bejelentés a Somogy megyei rendőrségre vasárnap délután, valószínűleg nem számítottak rá az aznapi ügyeletesek, hogy ilyen kacifántos történetet kell majd felderíteniük.

Letámasztotta reggel a biciklijét egy férfi az egyik kőröshegyi üzlet előtt. Amikor később visszament érte, azt látta, hogy ott áll ugyan a bicikli, ahol hagyta, de valaki átfestette aranyszínűre azt. Ekkor szólt a rendőröknek, akik azonosították a feltételezett elkövetőt, és megtalálták nála a festékszórót is.

A férfi ittassága miatt nem volt kihallgatható állapotban, arra csak másnap került sor – áll a rendőrség közleményében. A hétfői kihallgatáson aztán a férfi beismerte a lopást. Azt mondta, hogy ismerőseivel az üzlet mellett italozott vasárnap reggel, és ekkor vette észre a biciklit.

Hazatekert vele, majd otthonában átfestette, sárvédőt és lámpákat is szerelt rá. Később újra inni akart, ezért visszament az ismerőseihez, és a biciklit letámasztotta pont ugyanoda, ahonnan ellopta.

A 43 éves helyi férfit lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a Balatonföldvári Rendőrőrsön.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!