Négyen együtt 363 évesek, és repesztettek egy futóvilágcsúcsot

2021. május 27. – 17:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Japánban nem olyan nagy szám, ha valaki megéli a 90 éves kort, a 125-ből 2 millióan tartoznak ebbe a korosztályba, de azért azt nem gondolnánk mindennaposnak, hogy közülük mindenki úgy tud futni, mint a hétvégén világcsúcsot felállító négyes.

Az is megérne egy misét, hogy miért tartanak számon egyáltalán 90 pluszosoknak 4x400 méteres váltóvilágcsúcsot, hiszen nem lehet túl nagy a tolongás, más országokban már a csapat összeszedése is elég sok akadályba ütközhet.

Japánban viszont egy príma váltót hoztak össze. A 91 éves Szuruga Matasiro rajtolt, ha nem is könnyen tudott felemelkedni a térdelő helyzetből, utána jött a 92 éves Kudo Juzo, majd két 90 éves, Micuja Kozo és Tanaka Hiro. A négyes 8:49,01 alatt futotta le az 1600 métert, ezzel közel négy percet faragtak le a korábbi rekordból, amit 2014-ben, az Egyesült Államokban állítottak fel, akkor 12:41,69-et futottak.

Aki azt gondolná, hogy a fent említett férfiak csak vánszorogtak volna, az nagyot téved, ha sprintelésről nem is beszélhetünk, azért szép futómozgással haladtak. Tanaka pedig megdöbbentően gyors volt, 1:40-en alatt nyomta le a négyszázat, ami sok fiatalnak is elérhetetlen tempó, 4:10-es ezer métert jelent.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!