A hetedik parancsolat megsértésével vádolja a Vatikánt egy graffitis

2021. május 25. – 12:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Különös jogi eljárást indított egy street art művész. Járhat-e pénz, vagyis szerzői jog annak, aki illegálisan közterületet rongál? Hamarosan kiderül.

Alessia Babrow olasz utcai művész (graffitis) a Vatikán közelében egy hídra ragasztott egy stilizált Krisztus-képet. Egy évvel később megdöbbenve látta, hogy a Vatikánnak megtetszett a rajza, és egy húsvéti bélyegen használta annak motívumait. Ha a rendőrség üldözte volna a közterületi rongálás miatt, alighanem messzire szaladt volna, de miután értesült a bélyegről, pénzt orrontott, és most 130 ezer euróra perli a vatikáni postahivatalt, mondván, megsértették a szerzői jogait.

A témáról az Associated Press tudósított, a hírügynökség a művészt is megszólaltatta.

Babrow elmondta, hogy azzal perelte be egy római bíróságon a Vatikánvárosi Állam Távközlési Irodát, hogy jogtalanul profitált az ő kreativitásából, és megsérti a műalkotás eredeti szándékát. A Vatikán soha nem reagált hivatalosan Babrow tárgyalási javaslataira.

„Az igazi sokk az volt, hogy ezt nem vártam bizonyos szervezetektől”

– nyilatkozta a művésznő.

Mint vélekedett, a Vatikán maga fantasztikus műalkotásokat őriz, és védi azok jogait, például a sokszorosítás, hamisítás ellenében, ám most ő került az asztal túloldalára. Babrow jogászai szerint a művészvilág átalakult, ma már a Banksy-stílusú utcai művészetnek is hatalmas értéke lehet, és az illegális „gerillaművészet” is védelmet érdemel az illetéktelen vállalati kereskedelem ellen.

„A törvény lényegtelennek tartja, ha a mű papíron, vásznon, falon vagy hídon készül”

– mondta az egyik ügyvéd.

A szóban forgó alkotás egy 35 centiméter magas nyomtatott Krisztus-kép, amelyet Heinrich Hoffmann 19. századi német festő híres alkotására terveztek. Krisztus törzsén Babrow árulkodó címkéje látható, vagyis az emberi szív képe graffitistílusban.

A rajz része volt a graffitis „Just Use It” (csak használd!) projektjének, amely 2013-ban kezdődött, és hasonló szíveket tartalmazott Buddhán, a Ganesha hindu istenségen és Szűz Márián, ilyen rajzok Rómában sokfelé lelhetők fel, így a Róma körüli falakon, lépcsőházakon és hidakon.

Babrow szerint a katolikus egyház népszerűsítése érdekében a Vatikán „visszavonhatatlanul eltorzította” azt a művészi szándékot és üzenetet, hogy nincsenek egyetemes igazságok. A per kimenetelétől függetlenül azért érdemes óvatosan bánni a közterületi firkálással, rongálással, mert legyen bármily büszke is az alkotó a művére, az esetek többségében nem szerzői jog, hanem büntetés érdemelhető ki azokkal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!