Az Orbán Viktorral fotózkodó vőlegény maga cáfolta: nem ők szerepelnek a Magyar Nemzeti Bank hirdetésén

2021. május 24. – 23:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ezen a hétfőn csak kapkodtuk a fejünket, hányan küldték el nekünk azt a képet, amelyen a Magyar Nemzeti Bank egyik hirdetése látható. A képen egy fiatal pár van, amelyikről valami miatt sokan azt hiszik: ugyanaz a házaspár, akivel szombaton Orbán Viktor futott össze és készített közös képet a budai Várban. Az összeesküvésekre fogékonyak szerint ez aligha véletlen, valami nagy susmus lehet a háttérben, még ha nekem így első látásra se nagyon hasonlít a két képen lévő pár, azt leszámítva, hogy mindkettőn szakállas, göndör hajú férfit látunk.

Akinek nincs meg a sztori, annak gyorsan összefoglaljuk. Orbán Viktor szombaton fontos bejelentést tett, miután elértük az 5 millió beoltottat, aztán a Várban összefutott egy éppen akkor házasodó fiatal párral. Az eseményről videó készült, a találkozásról pedig közös kép, miniszterelnökünk közben a maga természetességében amiatt szabadkozott, hogy „nem borotválkoztam, az unokáim összekentek pörköltszafttal”.

Ezután kezdett el mindenhol terjedni az MNB-s hirdetés azzal a felhanggal, hogy Orbánnal biztos statiszták fotózkodtak.

Nos, a titkos összeesküvést végül maga az érintett ifjú férj cáfolta több kommentben is a saját Facebook-oldalán (a férfi a videón bemutatkozik, neve alapján azonosítottuk őt a közösségi médián keresztül). Íme!

És itt egy másik komment a férjtől:

A reklámfotón szereplő pár feltűnik az MNB reklámfilmjében is, ha esetleg valaki jobban össze szeretné hasonlítani őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!