2021. május 10. – 11:08
A Felső Tízezer zenekart már azelőtt szerettem, hogy múlt nyáron végleg a szívemhez nőttek volna. A tévedés áldozata vagy A mi emberünk a Spotifyon az első megszívecskézett dalaim közé kerültek, amikor lettek megszívecskézett dalaim, egyáltalán, lett Spotim. Aztán tavaly nyáron, amikor egy emberként álltunk fel egy másik szerkesztőségben, és ugrottunk a megváltozott médiafogyasztási szokások feneketlen kútjába, megkerestek a zenekar Én a vadonban című dalához klipet készítő barátaim, hogy a zenekarral egyeztetve azt találták ki, legyek annak én a főszereplője – és el is készült a film, egy szomorú leépüléstörténet, tökéletesen kifejezőnek éreztem akkori állapotunkról akkor is, azóta is.
De mindezt csak azért meséltem el, mert a zenekarnak ma jelent meg a legújabb klipje, a majd csak jövőre kiadni tervezett lemezük első daláról, a Majdnemországról. Amíg az a vadonos szám és klip csak áthallásokban gazdag volt az adott környezetben, ez kifejezetten szókimondó, a „Mindegy, hogy mit csinálsz / mindegy milyen évet írunk, nincs semmi változás” vagy a „Majdnemországban élni, ahol egy helyben áll az óra, / ahol mindenki ugyanazt olvassa, nézi és hallgatja évek óta” sorokat nem nagyon kell magyarázni; azt hiszem, a Ricsárdgír Mindenki boldog száma óta nem volt ennél politizálóbb dal ezen a zenei színtéren. Na tessék, mégis elkezdtem magyarázni, de abba is hagyom, tessék:
