A világ legértelmetlenebb dolga: automatából árulni a pizzát a rómaiaknak

2021. május 6. – 23:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Olaszországban kevés dolog lehet nagyobb szentségtörés, mint egy pizzaautomata, ennek ellenére egy római vállalkozás most mégis azzal próbálkozik, hogy sikerre vigyék ezt a műfajt az olasz fővárosban. A Mr. Go nevű „hely” áprilisban nyitott a Via Catanián, a gyakorlatban egy kapualjról van szó, amibe egy jókora pizzasütőt építettek be. A választék nem túl nagy: margherita, sonkás, szalámis és négysajtos szerepel a menün. A pizzák három perc alatt sülnek készre, ezt egy kis ablakon keresztül követni is lehet, az áruk pedig 4,5 és 6 euró között mozog.

A vevők véleménye egyelőre az „elfogadható, ha sietsz”-től az „egyenesen borzasztó”-ig terjed. „Jól néz ki, de sokkal kisebb, mint egy étteremben, és kevesebb rajta a feltét is” – mondta Claudio Zampiga, egy római nyugdíjas a Reutersnek.

Claudio Zampiga próbálja ki az automatában sült pizzát 2021. május 6-án – Fotó: Yara Nardi / Reuters
Claudio Zampiga próbálja ki az automatában sült pizzát 2021. május 6-án – Fotó: Yara Nardi / Reuters

Fabrizia Pugliese, egy nápolyi születésű, Rómában tanuló egyetemista is kipróbálta a gépi pizzát, és eléggé lekicsinylően nyilatkozott róla. Szerinte az íze inkább hasonlít a piadinára, ami egy Észak-Olaszországban népszerű lepénykenyér, amit sajtokkal, sonkákkal és zöldségekkel szoktak megpakolni. „Rendben van, de ez nem pizza” – mondta.

„Szörnyű. A pizzát melegen, azonnal kell enni. Nekem ez egyáltalán nem jön be” – mondta Gina, egy másik római nyugdíjas.

Ilyen pizzaautomatákkal egyébként Magyarországon is próbálkoztak már, nem sok sikerrel. A Telex olasz gasztróügyi szakértője, Bakró-Nagy Ferenc elmondása szerint az egyik hazai szupermarketben háromszor is próbált ilyen pizzát sütni, de egyik alkalommal sem működött a gép, így kénytelen volt feladni az ötletét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!