Helyi védelem alá kerülhet a 60 éves Bambi presszó épülete

2021. május 1. – 15:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hatvanéves lett Buda egyik leghíresebb teraszos vendéglátóegysége, a legendás Bambi presszó. Az évforduló alkalmából Őrsi Gergely, a második kerület polgármestere a hivatalos Facebook-oldalán köszöntötte a helyet.

A polgármester a köszöntőszöveg mellett több fényképet is közzétett a hatvanévessé vált Bambiról, ezeken jól látszik, hogy a kerület a presszó jól ismert neonbetűit idéző tortával kedveskedett a helyet vezető Oszfolk Ottónénak és csapatának.

A szombati bejegyzésből az is kiderül, hogy a II. kerület nemrég az épület helyi védelem alá helyezését kezdeményezte:

A retro divathullámaival szemben itt minden az, aminek látszik: az egykor modern presszó mára élő emlékké vált, olyan hellyé, ahol generációk sokasága élhette át az együtt töltött idő örömét. Mi pedig büszkék vagyunk a Buda kulturális örökségének meghatározó részévé vált presszóra, ezért kezdeményeztük a Bambi épületének védetté nyilvánítását

– írta Őrsi Gergely.

A Bambi stábját – ahogy arról az üzemeltetők a Facebook-oldalukon beszámoltak – a tortán túl más meglepetés is várta a szombati nyitáskor:

A budapesti Bambi presszó 1961. május 1-én nyitott meg a Bem térbe torkolló Frankel Leó utcában. Máig az eredeti enteriőrrel várja a vendégeit, május 1-től a belső vendégtér is újra nyitva áll, az itt történő fogyasztáshoz védettségi és fényképes igazolvány felmutatása szükséges.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!