Másfél méteres boával a nyakában sétálgatott az utcán egy unatkozó budapesti kígyógyűjtő

2021. április 30. – 20:43

Másolás

Vágólapra másolva

Unatkozott, ezért sétáltatta meg a másfél méteres boáját egy részeg férfi Budapesten. Legalábbis ezt állította a rendőröknek, amikor arról kérdezték, hogy miért járkált a kígyóval a nyakában egy XI. kerületi lakótelepen. Amikor a rendőrök szétnéztek a lakásában, még több kígyót találtak: a terráriumokban két királypiton és egy királysikló volt még – számolt be az esetről az RTL Híradója.

„A tartási körülmények nem feleltek meg teljesen a törvényben előírtaknak. A zárható terrárium nem úgy néz ki, mint ahogy ezen a címen volt. Egy vékony drótból volt egy Z betű hajtogatva, beakasztva az üvegek közé” – mondta a körülményekről Csikós Róbert, a Segítő Angyalok állatmentő egyesület munkatársa, aki azt is hozzátette, hogy volt olyan terrárium, amiben víz sem volt.

A férfinél talált négy hüllőt az állatkertbe vitték, ahol különböző vizsgálatokat végeznek rajtuk. A férfi ellen vizsgálat indult, mivel a kígyók származását igazoló papírokkal is gond volt, csak a vizsgálat lezárta után derülhet ki, hogy visszakaphatja-e az állatait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!