Hódok miatt maradt fél napig internet nélkül egy kanadai kisváros

2021. április 26. – 21:45

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kanadai internetszolgáltató a hódokat hibáztatja, amiért fél napra elment az internet a Brit Kolumbia tartományban található kisvárosban, Tumbler Ridge-ben. A Telus nevű cég azt írta a közleményében, hogy a várost kiszolgáló földalatti kábelek egy részét összerágcsálva, egy hódvárban találták meg – írja a BBC.

Liz Sauvé, a Telus szóvivője nagyon szokatlannak és egyedülállóan kanadainak nevezte az esetet. A szolgáltatásuk múlt szombaton, hajnali 4 óra körül szakadt meg, ami mintegy 900 internet- és 60 tévéelőfizetőt érintett a kétezer lakosú városban. A cég szerint akkor szembesültek a hiba okával, amikor az egyik munkatársuk egy közeli hódgátnál felfedezte, hogy a hódok több ponton is átrágták az üvegszálas kábelt. A kapcsolatot csak szombat délutánra sikerült teljesen helyreállítani.

A hódok Kanada nemzeti állatai, a megítélésük azonban vegyes. Egyesek csodálják a gátépítő képességüket, ami számos ökológiai előnnyel is együtt jár, ugyanakkor a hihetetlenül erős fogaikkal szinte bármit képesek átrágni, ami néha olyan kellemetlenségeket okoz, minthogy egy egész város elvágnak a világhálótól.

Két héttel korábban a Québec tartománybeli Grenville-sur-la-Rouge polgármestere szintén a hódokra okolta, amikor a kiterjedt áradások károkat okoztak a város infrastruktúrájában. Tom Arnold polgármester szerint mintegy 800 hód közel 200 gátat hozott létre a város környékén, ami elterelte a vizeket. „Ez egy olyan probléma, amitől meg kell szabadulnunk. A hódokat ki kell irtani” – idézte a CBC News a polgármestert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!