Megvan az év szőnyeges bűncselekménye

2021. április 25. – 12:30

Megvan az év szőnyeges bűncselekménye
A bűnjel, immár a földre terítve Fotó: Police.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Beosont, vitte volna a szőnyeget, de lebukott. Karcagi dráma a déli órákban.

Szerencsés az az ország, ahol egy szőnyeglopási kísérlettel már be lehet kerülni a rendőrség honlapjára. A rendőrségi portál alapján azonban ma ez történt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szőnyegtolvajt fogott, amiről a Police.hu a következőképpen számolt bet:

„Egy karcagi lakos feljelentést tett a rendőrségen, mert karcagi lakóháza udvarára 2020. április 24-én a déli órákban bement egy személy és a kerítésen száradó piros szőnyegét megkísérelte eltulajdonítani.”

Erről, vagyis még a száradás pillanatairól képünk is van:

Folytassuk, mi történt ezután:

„A tulajdonos épp kilépett az ingatlanából, így cselekménye közben megzavarta a hívatlan látogatót, akiben utcabelijét ismerte fel. A jogsértő – a szőnyeget hátrahagyva – kimenekült az udvarból.”

A rendőrök elfogták és a Karcagi Rendőrkapitányságra előállították a lopás vétség kísérlet elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 25 éves férfit. A terhelt a nyomozóknak beismerő vallomást tett.

Szőnyeg és dráma kategóriában vannak azért ennél súlyosabb hazai esetek is, nekem például gyerekkoromban az egyik legemlékezetesebb, legjobban belém ívódott történet volt Nagy Miklós művelődési miniszter eltitkolt és emiatt azért máig kérdőjelekkel övezett esete.

Nagy Miklós a jóindulatúbb kommunista káderek közül került ki, de hivatali ideje alatt, 1974-ben idegei felmondhattk a szolgálatot és elkezdett furcsán viselkedni. Feljegyezték például, hogy értekezletet hívott össze, majd a kollégáit a pezsa szőnyegen ülve fogadta és azt kérte, hogy üljenek köré.

Sajnos később a helyzet súlyosbodott és a miniszter öngyilkos lett a szobájában.

Az már a korszellemre jellemző, hogy egy kommunista miniszter természetesen nem lehetett öngyilkos, így hírzárlatot rendeltek el, ami miatt az terjedt el, hogy meggyilkolták. Mindenesetre a tanácstalan bürokraták nem tudták, hogyan lehetne elkerülni a botrányt, és végül az említett perzsaszőnyegbe csavarva vitték ki a holttestet a minisztériumból. A tragikus esetet a Balaton együttes dalban dolgozta fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!