Egészen szürreális góllal mentett pontot a Haladás az NB II.-ben

2021. április 12. – 13:31

Másolás

Vágólapra másolva

Drámai végkifejlet bontakozott ki a labdarúgó NB II. 32. fordulójában rendezett Szombathelyi Haladás – Kazincbarcika meccsen, ahol a szombathelyi csapat az utolsó pillanatban, egy teljesen valószerűtlen góllal mentette 2-2-es döntetlenre az eredményt – írja a Nemzeti Sport.

A Haladás az 55. percben szerzett vezetést, és innentől nyeregben is érezhette magát, ám az utolsó tíz percben feljebb kapcsolt a Kazincbarcika, és a 82. percben egyenlítettek, a 90. percben pedig a vezetést is megszerezték Alan Kováč és Kovács Máté találataival. Ekkor már úgy tűnt, hogy a szombathelyiek semmit sem tudnak tenni a vereség elkerüléséért, pedig elég nagy nyomás alá helyezték az ellenfél kapuját a hosszabbításban, de mint kiderült, tartogatott még fordulatokat a meccs.

A 93. percben a kazincbarcikai kapu előtt gyülekeztek a Haladás játékosai, hogy még egy utolsó próbát tegyenek az egyenlítésre, de nem úgy tűnt, hogy ez össze is fog jönni – a bedobás után sikerült tisztázni, a labda pedig végül az azt elvégző Bošnjakhoz került vissza, aki az égbe bombázott. Ezen a ponton már a kommentátor is lemondott az akcióról, de a szörnyen sikerült beadás végül pont így lett jó, Horváth László, a kazincbarcikai csapat kapusa ugyanis elnézte a lefelé hulló labdát, ami így szépen be is esett a kapujába.

Nem ez volt amúgy az egyetlen körömrágós meccs az NB II. legutóbbi fordulójában, a Debrecen ugyancsak az utolsó pillanatokban vesztett két pontot a Nyíregyháza ellen, ellenfelük egy tizenegyesből tudott egyenlíteni. Az is összeköti amúgy a két meccset, hogy itt is pórul járt egy kapus, a debreceni Gróf Dávidnak eltört az orrcsontja, miután a tizenhatoson belül ütközött Farkas Auréllal egy beívelés után – ezért kapta amúgy a Nyíregyháza a tizenegyest.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!