Matolcsy: Itthon Tehetség Minisztériumra lenne szükség

2021. április 12. – 16:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy hét sem telt el azóta, hogy 18 mondatot ajánlottunk kizárólag hardcore Matolcsy-fanoknak, melyeket a jelenlegi jegybankelnök számos más közgazdasági tematikájú írásához hasonlóan a novekedes.hu-n közölt. Ma ismét örvendezhetnek a Matolcsy-fanatikusok, ugyanis újabb írás jelent meg tőle A 4T modell címen, melyben a tehetség-tudás-technológia-tőke négyesét jelölte meg a siker kulcsaként – írja az MTI.

A 4T modell első hallásra kicsit talán túlságosan is hasonlít egy másik, több T-ből álló modellre néhány évtizeddel ezelőttről, de ezen érdemes hamar túllendülni, ugyanis egészen varázslatos mondatok szerepelnek benne, például az, hogy „ma egy új reneszánsz korszakban hajózunk és egy új szellemi forradalom, a hosszútávú fenntarthatóság forradalma felé tartunk, miközben a nagy földrajzi felfedezések helyére a nagy technológiai áttörések léptek.”

Mint írta, a tehetség-tudás-technológia-tőke négyes a mai napig a siker kulcsának számít, ám fontos különbség, hogy míg az elmúlt 500 évben a tőke mozgatta a másik hármat, most már a tehetségek kerültek nyeregbe. A jegybankelnök ezúttal 18 helyett összesen 32 dolgot sorolt fel – minden területhez nyolcat –, amiket most itt nem veszünk mind végig (ezek maradéktalan megismeréséhez a novekedes.hu-t ajánljuk), de néhány érdekesebb elemet azért kiemelünk közülük:

  • A tehetség gondozásával összefüggésben Matolcsy azt javasolja, hogy a teljes érvényesítésük érdekében az indiai Jóga Minisztérium és az Emirátusok Boldogság Minisztériuma mintájára itthon Tehetség Minisztériumra lenne szükség;
  • A tudásnál kifejezetten érdekes felvetés volt az, hogy minden családnak alanyi jogon járó, ingyenes internet-hozzáférésre van szüksége;
  • A technológiában új szabadidő szolgáltató szektorra lenne szükség szerinte, ami megkettőzi – a valós és virtuális világok képében – a szabadidő eltöltésének tereit, és egyesíti a képzést és a szórakozást, a vállalkozást és a közösség segítését, a politikát és a civil életet, a hobbit és a pénzkeresést;
  • A tőke összefüggésében pedig állami, a vállalkozások számára hozzáférhető tőke-kifektetési programra van szükség.

A cikk végén ezúttal is lenyűgöző idézet várja a türelmes olvasót. Ahogy Ray Charles ajánlja, egyet mindenképpen kerüljünk el:

„Ne menj visszafelé! Ott már voltál”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!