Hetvenkötetes, óriás könyvespolccá varázsolták a Bethesda Gyermekkórház betonkerítését

2021. április 12. – 11:18

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen rendhagyó módon sikerült újragondolni a Bethesda Gyermekkórház betonkerítését, amely költészet napja alkalmából új köntösbe öltözött, és immáron klasszikus gyerekkönyvek gerincei díszítik a betonoszlopokat. A projekt egy nagy közös jótékonysági összefogás eredménye, melyet a kórház a Móra Kiadóval együtt megálmodott, majd Babos Bertalan Zsili művészcsapatával és önkéntesekkel egyetlen nap alatt meg is valósított.

Mint azt a kórház a Facebook-bejegyzésében írta, hisznek abban, hogy egy jó könyv minden gyermek lelkét megerősíti, és a betegség idején nemcsak a figyelmét tereli, hanem akár gyógyító ereje is lehet. A betonoszlopokon virító könyvek között olyan klasszikus találhatóak, mint a Gőgös Gúnár Gedeon, A két Lotti és A Pál utcai fiúk, de saját kiadású kiadványaik is megbújnak közöttük. Az első bejegyzést alább lehet megnézni, a kulisszatitkokhoz pedig ide kell kattintani.

Március 8-án, nőnap alkalmából hasonló projektet valósított meg a Budavári Önkormányzat, a „Nők Lépésről Lépésre” nevű kezdeményezés keretében a Glücklich Vilmáról elnevezett lépcsősorra 46 írónő neve és műve került fel.

Április 11-én, a költészet napján máshol is lehetett egyébként versekkel szembesülni. Ahogy az elmúlt években mindig, úgy idén is verssel üzentek Orbán Viktor miniszterelnöknek a XII. kerületi Cinege út járdáján – most a koronavírus-járványra reflektálva Szilágyi Domokos: Takarjátok be nagyapát című versével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!