A rióinál is nagyobb Krisztus-szobrot építenek egy brazil kisvárosban

2021. április 10. – 22:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A riói Krisztus-szobornál is nagyobb Krisztus-szobrot építenek Brazília déli részén, a 22 ezer lakosú Encantado városában. Az eredetinek tartott, 90 éve Rio de Janeiro fölé magasodó szobor a talapzatával együtt „csak” 38 méter magas, ehhez képest az új szobor a talapzatával együtt 43 méter magas lesz, a fesztávolsága pedig eléri a 36 métert.

Ha elkészül, akkor ez lesz a világ legnagyobb, kitárt karú Krisztus-szobra.

Az építkezés még 2019-ben kezdődött, a fejét és a karjait ezen a héten helyzeték el a hatalmas állványzaton. Az emlékmű befejezését az idei év végére tervezik, jelentette be a munkálatokat koordináló Krisztus Barátainak Egyesülete.

Az épülő Krisztus-szobor 2021. április 9-én, Encantadóban – Fotó: SILVIO AVILA / AFP
Az épülő Krisztus-szobor 2021. április 9-én, Encantadóban – Fotó: SILVIO AVILA / AFP

„Ez az ünneplés, az áhítat napja” – mondta Gilson Conzatti helyi tanácsos, az ötletet megfogalmazó politikus, Adroaldo Conzatti fia. Adrolado Conzatti a város polgármestere volt, márciusban halt meg a koronavírus miatt.

A szobor óriási méreteit jól szemlélteti, hogy a belsejében egy lift is elfér, a tetején pedig egy kilátóteraszt is kialakítanak. A projekt célja, hogy egyszerre inspirálja a hitéletet, és ösztönözze a turizmust a térségben. A munkálatokat egy apa-fia szobrászpáros, Genesio és Markus Moura felügyeli. A projekt 2 millió reálos (több mint 105 millió forint) költségét teljes egészében adományokból finanszírozzák. (AFP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!