Csúnyán beégett az angol szögletforradalmi kísérlet

2021. április 3. – 09:29

Másolás

Vágólapra másolva

Egygólos győzelmet aratott pénteken a feljutásért küzdő Watford az angol másodosztályban, de nem az öngól utáni 1-0-s végeredmény miatt maradt emlékezetes a csapat Sheffield Wednesday elleni mérkőzése, hanem egy elfuserált szögletvariáció miatt.

A Watford az első félidő közepén, már 1-0-s vezetésnél próbált újat vinni a játékba, abban bízva, hogy a nem mindennapi variációval sikerül megzavarni a vendégek játékosait. Úgyhogy fogták magukat, és nem a kapu előtt, hanem a tizenhatos a szöglethez közelebbi határvonalánál tömörültek, hogy egy kis szöglet után befelé rontva így okozzanak veszélyt.

A Sheffield viszont gyorsan lefülelte, mi is készül – mondjuk ez nem is volt nagy meglepetés, a tizenhatos szélétől nehéz lett volna mondjuk csúsztatott fejessel gólt szerezni –, és hamar kontrát indítottak, igaz, nem tudták megleckéztetni a hazai csapatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!