Megbénítja az ipart a szén-dioxid hiány, miközben a levegőben túl sok van belőle

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Néhány váratlan külső körülmény pillanatok alatt felborított egy stabilnak hitt ellátási láncot.

Első hallásra tragikomikusnak tűnhet, hogy miközben a környezetvédelem egyik legfontosabb célja a légkörben lévő szén-dioxid koncentráció csökkentése, addig az iparban használt, palackban forgalmazott szén-dioxidból az elmúlt napokban hiány alakult ki Európában.

Leginkább az Egyesült Királyságban súlyos a helyzet, ahol az üdítőital palackozók és a sörgyárak kényszerültek a gyártósorok részleges leállítására. A szén-dioxid hozzáadásával lesz ugyanis az ital szénsavas.

További fő érintettek azok a sertés és baromfi vágóhidak, ahol az állatok elkábításához használnak szén-dioxidot. Mivel nincs elég gáz, egyrészt akadozik a termelés, másrészt feltorlódnak az állatok, megrekednek valahol az ellátási láncban.

A szén-dioxid szilárd formája a szárazjég, amelyet a fagyasztott áruk szállításánál használnak hűtésre. Angliában az ezzel foglalkozó logisztikai cégek is kénytelenek voltak visszafogni a tevékenységüket.

A helyzet valószínűleg nem súlyos annyira, hogy ne legyen a boltokban üdítő és csirkehús. A palackozók egyelőre csak racionalizálták a termelésüket, nem álltak le teljesen, és a készletek valószínűleg kitartanak addig, amíg a szén-dioxid ellátás visszazökken a régi kerékvágásba. A vágóhidak egy része pedig átmenetileg át tudott állni az elektromos sokkolásra.

A Coca-Cola Magyarország azt mondta nekünk, hogy az itteni palackozást nem érinti a hiány, mert máshonnan szerzik be a szén-dioxidot, azt azonban nem részletezték, hogy honnan.

Az igazán érdekes mindenesetre a történetben az, hogy egy olyan fejlett piacon, mint Nyugat-Európa, hogyan alakulhat ki hiány egy ilyen alapvető ipari gázból.

Ha végigvesszük az okokat, úgy tűnik, hogy a helyzet több, egymástól független folyamat eredményeként vált súlyossá, ám még így is elég meglepő, hogy ide jutott egy ilyen fejlett európai ellátási lánc.

A legfontosabb tényező kissé meglepő módon az ammóniagyártás és az ammónia világpiaci ára. Az Európában eladott szén-dioxidnak ugyanis majdnem a fele az ammóniagyártás mellékterméke, vagyis amit ott nem tudnak hasznosítani, azt palackba teszik, és eladják.

Az ammónia döntő részéből műtrágya készül, és a műtrágyagyárak tavasszal mindig le szoktak állni karbantartásra, vagyis tipikusan március és május között nincs szükségük ammóniára. Az üdítőitalokból viszont éppen áprilistól kezdve nő meg a fogyasztás, ezért a pár hónapos átfedést mindig előzetes készletezéssel szokták levédeni a palackozók.

Idén azonban két váratlan piaci folyamat is megváltoztatta a menetrendet. Egyrészt emelkedett a földgáz ára, és mivel többnyire pont a földgázból nyerik ki az ammóniához szükséges hidrogént, ez megnövelte az ammóniagyártás költségét, és csökkentette az elérhető profitot. A másik tényező pedig az volt, hogy ezzel párhuzamosan olcsó, nem Európából származó ammónia árasztotta el a piacokat, ami lefelé nyomta az árakat, vagyis tovább szűkítette az elérhető nyereséget.

Az ammóniagyártók erre azt a logikus választ adták, hogy a szokásosnál tovább tartják zárva az üzemeiket, azaz meghosszabbítják az éves karbantartást. Így viszont nem termelnek szén-dioxidot sem.

A kínálat beszűkülésével együtt azonban a kereslet is megugrott. Az elmúlt hetekben Európa északi felén szokatlanul meleg idő volt, ráadásul elkezdődött az oroszországi foci-vb is, ami alaposan megdobta a szénsavas italok iránti keresletet.

És ha még mindez nem lett volna elég, a Gasworld szerint az egyik nagy európai szállító, vagyis az a cég, amely a gyárakban melléktermékként keletkező szén-dioxidot palackozza és szállítja, technikai nehézségekkel találta szembe magát, kapacitása csökkent.

A szakértők szerint még hetekre van szükség ahhoz, hogy a szén-dioxid ellátási lánca helyreálljon, az eset azonban jól mutatja, hogy néhány kedvezőtlen külső körülmény milyen gyorsan válságot tud előidézni egy évtizedek óta stabil piacon.

A levegőben lévő, üvegházhatású szén-dioxidnak pedig csak kémiai értelemben van köze az ipari gázhoz, a palackozóüzemből sajnos nem tudnak kimenni a gyár udvarára, és onnan beszerezni a gázt.

Kövess minket Facebookon is!