Hogyan lehetne értékes az a ruha, amit két fityingért veszel meg?

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Holnap című műsorunkban két hazai divattervezővel beszélgettünk arról, miért éri meg egyedi darabokra beruházni ahelyett, hogy felesleges ruhákat halmozunk fel, milyen a hazai ruhamárkák helyzete, és miért elszomorító, hogy az emberek még mindig igent mondanak az etikátlan körülmények között készült olcsó kollekciókra.

Berczeli Betty, a Suit for Sunday-márka megalkotója azt a tévhitet szeretné eloszlatni a megrendelőiben, hogy az egyedi darab egyet jelent a luxustermékkel. „Nálam nincsen fix kollekció, a megrendelő elképzelését valósítom meg, lényegében bármit” – mesélte Berczeli a koncepciójáról. „Érdekes is számomra, hogy ennyire az alkalmi viselettel kötik össze az emberek az egyedi darabokat, hiszen a mindennapi öltözékbe is lehet energiát fektetni úgy, hogy az fenntartható és különleges legyen, ezeket többször fel lehet venni” – tette hozzá a divattervező, aki egyébként olyan zenekarokkal dolgozik együtt, mint a Blahalouisiana, vagy pedig a Carson Coma.

Stotz Natália vezetéknevét viselő márkája egybeolvadt a baggy darabokkal, patchwork farmereiről, és oversize kabátjairól ismert a hazai divat színterén, valamint Dzsúdló ruhamárkájának, a Bogának is tervezője az alakulásuk óta. „Unisex ruhákat készítek, szeretek a divatban elhatárolódni a nemektől” – mesélte nekünk Stotz a koncepciójáról. „A Boga pedig egy streetwear-márka, talán könnyebb kombinálni, mint az én darabjaimat. A magyarság életérzését szerettük volna átadni Juhász Marci kollekciójában” – tette hozzá Dzsúdló márkájáról. A divattervező azt is elmesélte, hogy szinte véletlenszerűen hozta őket össze a sors a népszerű zenésszel, Instagram-oldalára írta ki, hogy divattervezőt keres, Stotz Natália pedig az esélytelen nyugalmával jelentkezett Dzsúdlóhoz.

Berczeli és Stotz is elmondta, hogy gyerekkoruk óta fontos számukra az öltözködés, a Suit for Sunday megalkotója azt is elmesélte adásunkban, hogy amikor kislányként barbizott, már akkor ruhákat varrt a babák számára. A divattervezők egyetértettek abban, hogy hazai tervezőktől vásárolni egyet jelent azzal az attitűddel, hogy ezekre a ruhákra vigyázni kell, míg a fast fashion a folyamatos megújulásra ösztönöz, addig egy kisebb, hazai márka arra inspirálja a vásárlót, hogy vágyakozzon egy-egy ruhára, és ha az megvan, utána úgy mossa, és tárolja, hogy ne essen baja.

Berczeli szerint a fast fashion egyik nagy hibája, hogy elültette azt a gondolatot a fogyasztók fejében, ha „egyszer felveszik, már megérte ez a vásárlás, miközben ez egyáltalán nem éri meg, ez környezetszennyezés”. Stotz hozzátette, hogy már így is rengeteg ruha kering a földön, ha pedig ezeket leárazzák, az egy rossz vásárlói attitűdöt szül. Hozzátették, hogy jó taktika lehet a pazarlás ellen, ha egy fast fashion-márka egyik boltjában megtetszik vásárlóként egy olcsó darab, szorozzuk fel kétszer az árát, és mérlegeljünk, hogy akkor is megvennénk-e, hiszen alapvetően az lenne a kulcs, hogy hosszútávra vegyünk ruhát, mert az öltözködés önkifejezési eszköz is lehet.

Stotz felvetette a kérdést, hogy lehet, hogy egyes vásárlók azt gondolják, értékes lehet az a ruhadarab, amit fityingekért vásárolnak a Temu, vagy Shein márkáján, ő arra is figyel, hogy ne kövessen olyan tartalomgyártót, aki hasonló etikátlan márkákat promóz, mert negatív hatással van a vásárlókra. Az adásban szóba került a turkálók reneszánsza és a ruhák felhalmozása elleni edukáció.

A beszélgetés végén a divattervezők ajánlották más, kisebb hazai márkákat , akikre érdemes lenne odafigyelni. Ezek között volt például a MrCarterCo, ami bőrtáskákat készít, Das Fanni kimono-ruhái, BORBALA újrahasznosított ruhái, ékszeres márkákból a Keshi pearls, illetve Luiza jewels, Málna, valamint a Secondland, akinek ruhamárkája most egy rövid szünetet tart, de felsorolták még az Unidentified T-shirt Object nevű márkát, ami egyszerű pólókhoz tervez extra ékszereket, illetve az Oat Ava márkát, ami kötött ruhákat csinál, illetve a Hiraeth Clothes.

Készült az EU fiatalokat célzó Gen.EU projektjében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!