Mindennap születnek bennünk rákos sejtek – erős idézetek a rákkutatóval készült interjúnkból

Az átlagemberekhez képest valószínűleg kevésbé fél a ráktól, mert úgy látja, nagyon nagy előrelépést tettünk a rákkezelésben. „Nagyon hiszek azokban az eszközökben, amiket használunk a rákgyógyításban, személyesen tudom, hogy mire képesek, és mire nem képesek” – fogalmazott Füredi András, az Óbudai Egyetem és a HUN-REN TTK kutatója.

Szerinte a magyarokra jellemző, hogy későn fordulnak orvoshoz a panaszaikkal, de ez nem az intézményrendszerrel szembeni bizalmatlanságból fakadt, hanem mert „kicsit olyan a hozzáállásunk az élethez, hogy senkit sem akarunk zavarni”. Hozzátette, hogy sokan azt hiszik, ezek kis problémák, és nem azt mondja, hogy mindenki szaladjon el orvoshoz, ha lát egy fura anyajegyet, „de ha két hónap alatt a kétszeresére nő, akkor el kell menni.”

Két kutatásuk is nagy karriert futott be 2025-ben (mindkettőről beszámoltunk a Telexen), az egyikben melltumorok esetében azt találták, hogy a sugárkezelést kapott sejtek egy része nem hal el, hanem inaktiválódik, majd idővel újraélednek, úgynevezett zombisejtként. Arra a kérdésre, hogy ezt hogy lehet, hogy csak most fedezték fel, Füredi azt válaszolta, hogy tudományos értelemben az az állapot, amibe ezek a sejtek kerülnek, az a sejthalál egyik módja.

A tudósok azt gondolták, hogy ha egy terápiás kezelés során annyi károsodás történik a sejtben, hogy az már nem összeegyeztethető az élettel, akkor elpusztulhat a sejt, vagy kijavítódik (és úgy folytatja az életét, mintha mi sem történt volna), vagy van egy harmadik út, a szeneszcencia. A szeneszcens állapot egy vékony mezsgye, amiben akkora a sérülés, hogy nem tudja magát kijavítani a sejt, de nem elég nagy a károsodás ahhoz, hogy elpusztítsa. A természetnek az a megoldása, hogy a sejt ottmaradhat, fontos része marad a szöveti környezetnek, de soha többé nem osztódhat tovább. „Nagyon sokáig azt gondolták, hogy kész, itt vége ennek a történetnek, és pár éve indult be a vita, hogy ez áttörhető, a rákos sejtek mégis kiléphetnek-e a szeneszcencia állapotából.”

„Ebben a cikkben mi azt bizonyítottuk be, hogy ha fogsz emlőtumor sejteket, és azokat megkezeled kemoterápiával, ahogy a betegekben is csinálják, akkor a sejtek nagy része elpusztul, de egy nagyon kis százalékuk ebben az állapotban megmarad, és a mi rendszerünkben hosszú-hosszú idő után visszajöttek”

– fogalmazott Füredi.

A kutató a műsorban kifejtette, pontosan milyen módszerrel tudták ezt bizonyítani, mi pedig arra is kíváncsiak voltunk, mi következik ebből a rákgyógyítás jövőjére nézve. Egyfelől ez az eredmény nem jelenti azt, hogy a kemoterápia ne lenne hatékony, hiszen a legtöbb esetben működik, a páciens meggyógyul, és nem újul ki öt éven belül a tumor. Az eredményük „nem negligálja azt, amit el lehet érni kemoterápiával, ez csak felhívja a figyelmet, hogy azokat a betegeket talán még jobban kell követni, akikben nagy sikereket érünk el a kezdeti kezelésekkel”.

Füredi szerint a kutatásuk eredménye lehet, hogy mivel már nagy mennyiségben tudnak ilyen sejteket előállítani, szűrőrendszerekkel tesztelhetnek olyan anyagokat, amelyek csak a kemoterápiás kezelés után megmaradt szeneszcens sejteket ölik meg. Egy olyan megoldáson is dolgoznak, amely az immunrendszernek tanítaná meg, hogy pusztítsa el a szóban forgó sejteket.

A vállalati világból még nem haraptak rá az eredményükre, mert a cégeket az szokta érdekelni, ha valaki konkrét megoldást is képes bizonyítani, Fürediék pedig egyelőre csak a problémát detektálták. A kutatói világban viszont már sokan olvasták a cikküket, és elmondása szerint rengeteg hivatkozást kap, ami azt jelenti, hogy az eredményüket mások is beépítik a saját kutatásaikba.

Ilyen még nem volt

A másik nagy hatású kutatásuk néhány hónappal ezelőtt jelent meg, és az az állításuk, hogy a rák eddigi leghatékonyabb ellenszerét tudták tesztelni már egereken is. „Amit láttunk, az tényleg különleges volt” – mesélte Füredi, aki szerint nem könnyű előállítani olyan liposzómás drogot, amivel teszteltek, de a kollégáiknak hála nekik volt egy kevés, mindössze annyi, amennyi egy állatkísérletre volt elég. Beadták tumoros állatoknak, közben más kísérleteket végeztek, el is feledkeztek erről, majd kilenc hónappal később meglepve tapasztalták, hogy a kezelt állatok élnek, a tumor pedig nincs már a testükben: egy kezelés eltüntette, „amit soha semmi nem csinált” korábban.

Annyira reménykeltő Fürediék eredménye, hogy adja magát a kérdés, mi lehet a következő lépés, amire a kutató azt mondta, hogy nagy gyógyszergyár még nem jelentkezett nálunk, mert „pont abban az állapotban vagyunk, hogy amit mi tudtunk, azt nagyjából bizonyítottuk, a hatás egyértelmű, viszont van egy olyan szint, amit most próbálunk megugrani, pályázatot behozni rá, mert ezek már nagyon drága kísérletek, hogy egy felsőbbrendű emlősnek – az egéren kívül – beadható-e ez”. Föl kell mérni ugyanis, hogy a szernek milyen hosszú távú hatásai lehetnek, ezt már nem is tudják ők maguk megcsinálni, hanem ki kell szervezniük cégeknek, egy ilyen vizsgálat pedig nagyjából negyed milliárd forint. Füredi szerint ugyanakkor, ha minden jól megy, és beadható embereknek is a hatóanyag, akkor mostantól négy-öt év múlva már akár betegek is megkaphatják.

A kutató valószínűsíti, hogy a szernek lehetnek majd bizonyos limitációi, tehát nem minden daganat esetében lesz majd használható, viszont állítja, hogy „a primer, elsődleges daganatoknál úgy működik, mint egy kémiai szike, leradírozza, amire rátettük, azt eltüntette”. Arra a kérdésre, milyen érzés, hogy a birtokában lehet az eddigi leghatékonyabb rákgyógyszernek, azt válaszolta, hogy

„frusztrálónak mondanám, mert senki nem jön ide, és fogja meg a kezünket, hogy ezt hogyan kell csinálni. Kicsit az az érzésem, hogy ha én és a kollégáim, barátaim nem nyomulunk, akkor elhal a történet, és senkit nem fog érdekelni, vagy mi elvisszük addig a szintig, ahonnan meg már mindenki ezzel akar foglalkozni.”

A kutató szerint mivel a rák egy rendkívül összetett betegség, hiába áramlik elképesztően sok forrás ennek a területnek a kutatására, nem lesz olyan, hogy rák kezelése annyira leegyszerűsödik, hogy valaki bemegy a gyógyszertárba az orvosságért, és beveszi, mint egy antibiotikumot. „De krónikus betegség lehet belőle. Olyan betegség, amivel együtt lehet élni húsz-harminc évet is.” Szerinte elképzelhető például olyan, hogy pont annyit irtanak le a tumorból, hogy a növekedés ne okozzon gondot, ne adjon áttétet, „de magát az eredeti daganatot meghagyjuk, mert elismerjük, hogy nem tudunk vele mit kezdeni, nem tudjuk elpusztítani”.

A teljes beszélgetést, amely során több más téma mellett a gyógyszeripart érintő kritikák mellett a konteókra adható válaszokról is kérdeztük a szakembert, itt nézhetik meg: