Kaptam egy emailt Friderikusztól, ami nagyon rosszulesett – erős idézetek a Hajdú Péter-interjúból

1433

A Most jövök legújabb adásának vendége Hajdú Péter volt. A műsorvezető-producerrel készült másfél órás beszélgetésből ebben a cikkben több idézetet szöveges formában is kiemeltünk.

Az interjúban többször visszatértünk a nagy port kavart, 1,2 millió megtekintésnél tartó Varga Judittal készült beszélgetésére, amiről azt mondta, hogy akkoriban még nem volt ennyire átpolitizált a világ, Magyar Péternek akkor még nem érezte a politikai súlyát, Varga Juditnak pedig már nem.

Hajdú azt látta, hogy „Magyar Péter bement a Partizánba, és tolt egy Mónika show-t (…) Én ezt a Mónika show-attitűdöt próbáltam tovább vinni, és teljesen bulvárba elvinni a beszélgetést, miközben utána megkaptam, hogy itt komoly politikai témákat is érinthettem volna.”

A műsor felvétele előtt Varga Judit jelezte neki, hogy vannak sms-ei Magyar Pétertől, „mire mondtam neki, hogy nem szeretném, ha ezt itt bemutatnánk”. Arra a kérdésre, hogy miért nem akarta, Hajdú azt válaszolta, hogy „mert nem akartam lemenni kutyába, nem akartam ehhez a Mónika show-hoz asszisztálni”.

Utólag azt gondolja, hogy jól járt el ebben az interjúban, és tanult is belőle, de ma már úgy látja, jobb lett volna feltenni politikai kérdéseket is. „Én tényleg úgy éreztem, hogy szkeptikus vagyok, és tényleg azt akartam, hogy győzzön meg Varga Judit, hogy ez nem a férje politikai szárnybontogatásainak az ellehetetlenítése, hanem ő ezeket tényleg átélte. És én tényleg hittem neki, és el is hiszem azt, amit ott mondott. Biztos vagyok benne, hogy nem hazudott. És kurvára nem találkoztam Rogán Antallal, még csak telefonon sem egyeztettem vele” – jegyezte meg.

„Az én televíziós és médiakarrieremnek egy nagyon komoly és erős mérföldköve volt. De nem gondolom, hogy hibáztam, nem gondolom, hogy ez az interjú szervilis lett volna, viszont pró és kontra kaptam hideget és meleget is érte.”

Hozzátette: „Őszintén mondom, eszem ágában nem fordult volna meg, hogy ennek az interjúnak ilyen utóélete lesz. (…) Ha megnézed, a Partizán megvárta, hogy véget érjen a Varga Judittal készült Frizbi, és Török Gáborral elkezdték elemezni. Egy mondatban nem hangzott el, hogy ez egy szervilis interjú lett volna. Azt mondták, hogy itt kőkemény dolgok hangzottak el. És utána pár nappal később fordult a dolog, mintha ezer troll ellepett volna.”

Fideszes klientúra és a melegek örökbefogadása

Az interjúban többször kitértünk arra, hogy milyen kapcsolata van a műsorkészítőnek a politikával, azon belül is a regnáló hatalommal. Egy ponton az alábbi párbeszéd hangzik el:

„– A Varga Judit-interjú változtatott valamit a reputációdon?
– Összességében nem, de nagyon sokan kikiáltottak fideszesnek. Jó megfigyelők, eddig sem tagadtam, hogy a Fidesszel szimpatizálok.
– Mondjuk, így még nem is mondtad ki szerintem.
– Bár hozzáteszem, én nem vagyok párttag, nem kapok állami megbízásokat, nem kaptam állami megbízásokat, én gimnazistaként a Fideszre szavaztam, amikor először lehetőségem volt, mert baromi menőnek tartottuk, hogy farmerdzsekibe bemennek a parlamentbe, és ilyen coolhead arcok elkezdenek politizálni. És eddig a politika ilyen vaskalapos volt.”

Utána ezt a fideszességet felülírta az életében Medgyessy Péter megjelenése, valamint a nevelt lányával, Tornóczky Anitával való kapcsolata. Medgyessyvel egyébként nagyon sok mindenben egyetértett, a mai napig fontos számára a véleménye, sokat szoktak beszélgetni, elképesztően tiszteli, majd megjegyezte:

„Én azt gondolom, hogy ha Medgyessy Péter lenne Orbán Viktor kihívója, akkor Medgyessy Péterre szavaznék, de jelen pillanatban nem látok jobb alternatívát Orbán Viktornál. Ha lesz, akkor elgondolkodom.”

„Még egyszer mondom, én nem tartozom a klientúrához, nem élek állami megrendelésekből, én teszem a dolgomat, és szimpatizálok bizonyos dolgokkal, de például azt is el szoktam mondani, hogy a melegekkel kapcsolatos dolgokban nem is az, hogy megengedőbb vagyok, hanem más véleményen vagyok.

Én nem akadályoznám meg, hogy egy meleg pár örökbe fogadjon egy gyermeket. A gyereknek szeretetre van szüksége, és sokkal nagyobb szeretetet kap egy meleg párnál, mint állami gondozásban.”

Amikor visszatérve a menőség kérdésére megkérdeztük, hogy ma is menőnek számít-e, ha valaki a kormánypártokkal szimpatizál, azt mondta, hogy „nem számít ma menőnek fideszesnek lenni, de nem gondolnám, hogy tiszásnak lenni menő”. Hozzátette, nem látja a Tisza ajánlatát, de igazából a Fideszét sem. „A Fidesz jelenlegi ajánlata kevés lesz 2026-hoz” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a műsorkészítésnél hogyan kezeli a politikai preferenciáját, azt mondta, hogy

„De az én felvállalt politikai preferenciám nem egyenlő Bayer Zsolt felvállalt politikai preferenciájával. Tehát azért ne tévedjünk. Én, még egyszer mondom, nem vagyok egy bigott fideszes, és nem voltam egy bigott MSZP-s sem.”

Előtér és háttér

Hajdú 2022 végén indította el saját YouTube-csatornáját, a Frizbi TV-t, amely mára 29,5 millió megtekintést ért el összesen, a projektet sikertörténetnek, élete egyik legjobb döntésének tartja.

„Én azért örülök, hogy meg tudtam magamnak teremteni a függetlenséget a Frizbi TV YouTube-csatornával, mert nem függök Magyar Pétertől, nem függök – hirtelen akartam mondani az MSZP elnökét, de nem jut eszembe a neve –, nem függök Orbán Viktortól, szóval én nem vagyok kiszolgáltatva a politikának, és nem vagyok kiszolgáltatva egyetlenegy programigazgatónak sem.”

Szerinte a streaming meg fogja ölni a kábeltévéket, utóbbiaknak pedig az lesz a vesztük, hogy elherdálják a pénzt, mert az online megmutatta, hogy sokkal kevesebb büdzséből is lehet talk show-kat készíteni. „Ha belegondolsz, hogy ti vagy mi mennyiből készítünk el egy talk show-t, és a televízióban mennyiből készítenek el, és milyen nézettséget érnek el (…), nem lehet kábelen olyan nézettséget csinálni, mint amit például a Telex podcastban csináltok. Ezek a műsorok, meg egy erősebb Frizbi vagy Beköltözve az RTL-nek és a TV2-nek a versenytársa.”

2024-ben a Hell Boxing Kingsnek volt a tévés producere, valamint PR- és social kampányokat csinálnak a Hellnek, „ez anyagilag engem kielégít, de az exhibicionizmusomat nem elégíti ki”. „Én ezekben a projektekben háttérben vagyok, viszont én szeretek előtérben lenni, és én ízig-vérig tévés vagyok (…) Ha a lineáris tévéknél nem volt szükség a munkámra, akkor megteremtettem a magam lehetőségét a streamingen” – mondta.

Email Friderikusztól

Számára két ikon létezik a szakmában, Vitray Tamás és Friderikusz Sándor. Utóbbival hullámzó volt a kapcsolata, mert

elmondása szerint „mindig volt valami faszság”, amin Friderikusz megsértődött.

2015-ben Hajdú Péter volt az Összezárva Friderikusszal című műsor producere, az első két évad adásai egyre jobban működtek, azonban amikor már Hajdú szerint elő volt készítve a harmadik évad, akkor a TV2 tulajdonosváltása, valamint egy Tényekben lement anyag miatt Friderikusz otthagyta a műsort és a csatornát. Beszéltek telefonon, de Friderikusz hajthatatlan volt, utána megromlott a viszonyuk.

„Szerintem ő az egyetlen ember az életemben, akivel elsodort minket egymástól a politika” – mondta korábbi szakmai példaképétől. „Az ő életében én nem jelentettem akkora szerepet, mint egy kis kezdő tévés, aki egy műsorának volt a producere, mint amit az jelentett az én életemben, hogy vele dolgozhattam.”

„Nyilvánvalóan engem sokkal jobban megérint, hogy már egyáltalán nem vagyunk kapcsolatban. Még annyit elmondok, hogy amikor kineveztek vezérigazgatónak, akkor nekem írt egy emailt, és az nagyon rosszulesett. (…) Ettől függetlenül nem szabad elvenni, amit ő letett az asztalra, és az előtt igenis kalapot kell emelni.”

Arra a kérdésre, hogy válaszolt-e az emailre, azt mondta, hogy „igen, hasonló stílusban”.

Az interjúban számos témát érintettünk még, például hogy

  • hogyan élte meg, hogy nem tudtak nyerni a trafikpályázaton;
  • milyen jellegű volt az a tanácsadói munka, amit a TV2 elnökének, Vaszily Miklósnak végzett;
  • milyennek látja a mai magyarországi médiaviszonyokat;
  • tapasztalt-e cenzúrát a pályafutása során;
  • ki lenne az a vendég, akinek a társaságában meghívná Puzsér Róbertet a Beköltözve című műsorába;
  • hogyan éli meg, hogy hamarosan 50 éves lesz.

A teljes interjút itt nézhetik meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!