Másfél évig küzdöttem, szeretnék továbblépni – elindult a kirúgott tanárok pere

Legfontosabb

2023. március 13. – 20:58

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn elkezdődött a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok pere a bíróságon. Több eljárás lesz, először Kapin Lillát, az Eötvös József Gimnázium és Törökné Pető Erzsébetet, a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanárát hallgatták meg. Az előkészítő tárgyaláson részt vett a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetője is. A tanárok azt szeretnék, ha kimondanák, hogy az eltávolításuk jogellenes volt. A bírónő a tárgyalás elején leszögezte, hogy ez egy munkaügyi jogvita, ahol politikáról nem lesz szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!