Eltűnt egy fiatal gimnazista fiú Budapesten. Miután péntek éjszaka nem ment haza, másnap megindult a keresés: Facebook-csoport alakult, iskolatársak, szülők, ismerősök osztották tovább az információkat, az ügy rövid időn belül bekerült a hírekbe is. A rendőrség 24 órán belül hivatalos körözést rendelt el, és közzétette az eltűnt személyre vonatkozó felhívást a rendőrség honlapján névvel, fényképpel és személyleírással.
A cikk írásakor a rendőrség továbbra is keresi a fiút, a család pedig az eltűnés utáni negyedik napon kiadott közleményben kérte a nyilvánosság visszafogottságát. A család jelezte, hogy nagy valószínűséggel a fiú a Lánchídról szombaton leesett személy, és megkértek mindenkit, köztük a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a családot, a barátokat és a teniszklubját. Az iskolai közösségben és a közösségi médiában is megjelentek személyes hangvételű búcsúzó üzenetek és bejegyzések.
Míg a súlyos tragédiákról vagy balesetekről szóló tudósításokban szakmai és etikai normák alapján a médiumok jó része ma már mértéktartóbb, és nem közli például halott áldozatok fényképeit, ez a mértéktartás nem mondható el ebben az esetben. Az eltűnt fiúról szóló tartalmak olyan figyelmet és olvasottságot kaptak, hogy több szerkesztőségben háttérbe szorultak a mértéktartás szempontjai.
Ez a cikk nem az eset részleteit tárgyalja, hanem azt vizsgálja, milyen felelőssége van a sajtónak és a nyilvános megszólalásoknak egy hivatalosan még lezáratlan, különösen érzékeny ügyben.
Amikor már van hír, de fontos részletek hiányoznak
A történet akkor is megrázó, ha személyesen nem ismerjük az eltűnt fiút: szülőként, diáktársként vagy kívülállóként is átérezzük a helyzet súlyát, óhatatlanul bevonódunk. Figyeljük a híreket, és jó szándékkal osztunk meg minden új információt abban a reményben, hogy az segíthet.
Ilyen helyzetekben a sajtó és a közösségi média fontos szerepet játszik: az információk gyorsan terjednek, szemtanúk jelentkezhetnek, és olyan adatok kerülhetnek elő, amelyek a hatóságok munkáját érdemben segítik. Ezzel párhuzamosan azonban gyakran megjelenik egy másik folyamat is: félinformációkból és közvetett értesülésekből próbálja mindenki összerakni, mi történhetett, és ezek az állítások könnyen „tudni vélt tényekké” válnak.
Az ügyben a rendőrség hivatalos közleményben is arra kérte a nyilvánosságot, hogy aki érdemi információval rendelkezik, azt ne a közösségi médiában ossza meg, hanem közvetlenül a hatóságnak jelezze.
A sajtó felelőssége egy folyamatban lévő ügyben
Ebben a helyzetben a sajtónak kiemelt felelőssége van: nemcsak tájékoztat, hanem mintát is ad arra, hogyan beszéljünk egy különösen érzékeny ügyről a nyilvános térben. Az eltűnt személyek felkutatása közügy, ezért amikor a rendőrség hivatalos körözést ad ki, a név és a képmás közzététele jogszerű és indokolt, hiszen egyetlen célt szolgál: az érintett mielőbbi megtalálását. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az eltűnt személy neve és képe innentől kezdve bármilyen kontextusban korlátlanul közölhető.
A sajtóra vonatkozó alapelv, hogy kizárólag ellenőrzött, hiteles információkat közölhet. Nem írhatja meg például, hogy az eltűnt fiú előkerült, ha ezt a hatóság vagy a család nem erősítette meg. Meghatározó szempont az is, hogy a közvetlen hozzátartozók a körözésen túlmenően milyen körben és milyen tartalommal szeretnék tájékoztatni a nyilvánosságot az eltűnt családtagjukról: az érintett személyes adatai – így a neve, képmása és magánéletének részletei – felett elsősorban ők jogosultak dönteni. Ha a hozzátartozók nyilvános közleményben a visszafogottság mellett döntenek, ez olyan egyértelmű jelzés, amely a sajtó részéről fokozott óvatosságot indokol, és a nyilvános térben megszólalók számára is iránymutatásként szolgálhat.
Az üggyel kapcsolatos nyilvános kommunikáció két szakaszra bontható. Az első a hétvége volt, amikor a keresésre létrehozott Facebook-csoport rövid időn belül széles körben mozgósította a budapesti lakosokat, amit hamarosan a rendőrség hivatalos körözése is megerősített. A lakosság bevonása és a segítségkérés ebben az időszakban egyértelműen közérdeket szolgált: az eltűnt fiatal mielőbbi megtalálását.
Volt lap, amelynek az apa is megszólalt, ebben az időszakban ugyanakkor a sajtócikkek jelentős része egy, a keresést segíteni hivatott Facebook-csoport bejegyzéseire épült, amelyek között ellenőrizetlen és valótlan információk is megjelentek. A közösségi médiában felbukkanó értesülések önmagukban is fontosak lehetnek, a sajtó kiemelt (plusz) felelőssége azonban az, hogy ezeket csak akkor közölje, ha azok valóságáról meggyőződött, és a hivatalos szervek közléseivel összhangban, megszűrt és ellenőrzött formában adja tovább.
Fordulópont a nyilvános kommunikációban
A második szakasz – ami a cikk írásakor is tart – a család közleményének megjelenésével kezdődik, ami fordulópontot jelent az ügy nyilvános kezelésében. A hatóságok jelezték, hogy a keresés továbbra is folyamatban van, ugyanakkor annak jellege megváltozott: új tények derültek ki, miközben a család – a fiú személyiségi jogainak gyakorlására jogosultként – kifejezetten visszafogottságot kért a nyilvános megszólalásokban.
Ebben a helyzetben az eltűnt fiú nevének és képmásának ismétlődő használata a sajtóban már nem indokolt: nem segíti a keresést, ezért a név és a képmás további felhasználása minden esetben egyedi mérlegelést igényel, figyelembe véve, hogy az adott cikk vagy nyilvános közlés milyen, az eltűnéssel vagy a megtalálással összefüggő közérdeket szolgál, és hogy a hozzátartozók kívánnak-e az ügyben nyilatkozni.
Fontos hangsúlyozni azt is, hogy a körözés ténye önmagában nem teszi az eltűnt személyt – a körözésen túlmenően – közszereplővé, és nem ad korlátlan felhatalmazást arra, hogy az érintett neve és arca minden, az üggyel összefüggő cikkben automatikusan megjelenjen – különösen nem címekben, illusztrációként vagy háttérképként. A név és a képmás használata a sajtóban nem válhat öncélúvá, nem szolgálhat kattintásvadász megoldásokat vagy a részletek iránti kíváncsiság kielégítését. Amit a sajtó és a nyilvánosság most leír és közzétesz, az nem tűnik el a körözés lezárultával: hozzáférhető marad az interneten, és hosszú távon is hatással lesz a család életére.
Éppen ezért a sajtó felelőssége ebben a helyzetben túlmutat a pillanatnyi hírértéken: arra is kiterjed, hogy a nyilvánosságra hozott tartalom milyen maradandó következményekkel járhat az érintettek jogaira, méltóságára.
A nyilvánosság eltérő körei
Bár ez az írás elsősorban a sajtó felelősségéről szól, a digitális nyilvánosságban ma már nemcsak szerkesztőségek, hanem magánszemélyek és influenszerek tartalmai is tömegekhez jutnak el, néha a klasszikus sajtó elérését is meghaladóan. Ezért a közösségi média minden felhasználója felelős azért, hogy milyen információt oszt meg vagy kommentel egy ilyen érzékeny ügyben.
Ezzel együtt fontos különbséget tenni a nyilvános megszólalások különböző körei között. A hozzátartozók, barátok, iskolatársak vagy tanárok magánszemélyként jogosultak arra, hogy saját felületeiken megosszák az élményeiket, érzéseiket, gondolataikat az eltűnt fiúról – akár névvel, képpel is. Ez a jog a személyes kapcsolatokból és az érintettségből fakad, és nem azonos a sajtó nyilvánosságával, hiszen a sajtót a szerepéből fakadóan szigorúbb jogi és szakmai szabályok kötik.
Mindeközben lehet és kell is beszélni azokról a társadalmi kérdésekről, amelyeket az eset felszínre hozott: a segítségnyújtásról, annak elmaradásáról, az egymásra figyelés fontosságáról, a közöny okairól, a fiatalok szórakozási szokásainak kockázatairól. Ezek azonban általános, közérdeklődésre számot tartó témák, amelyek megvitatása nem igényli a fiú nevének és képmásának ismételt használatát.
A szerző ügyvéd, a Telex jogásza.
