Van-e okunk ünnepelni a Párizsi Megállapodás 5. születésnapján?

A Párizsi Megállapodás megszületése ünnepnapnak számított a nemzetközi klímapolitika történetében. A világ országai 2015-ben rögzítették: a klímaváltozás mindannyiunkat fenyeget, és közös felelősségünk, hogy megállítsuk. A megállapodás komoly globális célt tűzött ki: 1,5 foknál nem emelkedhet meg jobban a Földön az átlaghőmérséklet azért, hogy elkerüljük a klíma- és ökológiai katasztrófát. Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának 2019 novemberi jelentése (GAP report) már úgy számolt, hogy évente 7,6%-kal kellene csökkenteni globálisan a kibocsátásokat, hogy teljesíteni tudjuk a másfél fokos célt.

De mi történt a Párizsi Megállapodás aláírását követő öt évben? Sajnos, a probléma súlyához képest alig valami.

Csak 2018-ra készült el az úgynevezett szabálykönyv, ami leírja a Megállapodás végrehajtásához szükséges eljárásokat. Majd 2019-ben ahelyett, hogy az egyes országok benyújtották volna nemzeti kibocsátáscsökkentési vállalásaikat, még egy év haladékot kaptak.

Az Európai Unió régóta igyekszik a nemzetközi klímavédelmi folyamatok zászlóshajójaként kitűnni. Az Unió már évekkel korábban túlteljesítette a 2020-ra vállalt csökkentési célját. De a Megállapodásból következő célok kitűzése törésvonalakat hozott létre a tagállamok között. Ez oda vezetett, hogy tavaly júniusban a karbonsemlegesség 2050-es eléréséről szóló megállapodás zátonyra futott. Orbán Viktor többedmagával (Lengyelországgal, Csehországgal és Észtországgal) megvétózta a célkitűzést, így azt végül csak decemberben tudta elfogadni az Európai Unió. Ezzel pedig csúszott minden erre épülő klímavédelmi döntés is.

A koronavírus-járvány ezt a döcögve haladó folyamatot fékezte le még jobban.

A klíma- és ökológiai válságot a közgondolkodásban jelenleg felülírja az egészségügyi válsághelyzet, amelynek komoly tovagyűrűző hatásai vannak a gazdaságban is. Így az Unió 2030-ra vonatkozó vállalásának szigorítása még mindig terítéken van. A hét végén (december 10-11.) Brüsszelben összeülő Európai Tanács kell, hogy döntsön erről – a költségvetés magyar-lengyel vétója és a jogállamiság kérdése mellett. Ez önmagában sem kis feladat, azonban a várt tartalommal is nagy baj van.

Ha valóban komolyan veszik az Uniós országok állam- és kormányfői az aláírásukkal szentesített párizsi célokat, akkor a 2030-as célértéket a mostani 40%-ról, a tudományos számítások alapján, 65%-ra kéne emelni. Mégis úgy hírlik, hogy a tervezett szövegben megelégednének a „legalább 55%”-os megfogalmazással. Ezt ráadásul tovább gyengítenék azzal, hogy a kibocsátáscsökkentésbe beleszámítanák a természetes szén-dioxid-nyelők (pl. erdők, gyepek) hatását. Ezzel valójában csupán 51-53%-kal csökkennének az üvegház-gáz kibocsátások.

Ezt a helyzetet súlyosbítja tovább az a néhány zavarosban halászó ország, jellemzően az Unió keleti államai – köztük Magyarország, – amelyek további kiskapukat keresgélnek. Azt próbálják elérni, hogy a földgázra is lehessen klímatámogatást kapni. A földgáz pedig éppen egyike azoknak a fosszilis energiahordozóknak, amelyek használatával fel kell hagynunk, mert a klímaváltozás egyik legfőbb okozói. Emellett azon ügyködnek, hogy az atomenergiát „egyenlő módon” lehessen kezelni a megújulókkal, ami amellett, hogy abszurd, még egy fatális zsákutca is.

A klímaválság jelenlegi stádiumában egyszerűen nincs már idő arra, hogy a fosszilis energiatermelést atomerőművek építésével váltsuk ki. Egy projekt lefutásához 2-3 évtizedre van szükség, ahogy ezt a Paks II. projekt is bizonyítja: a megkezdéséről az első döntést még 2007-ben hozták, a jelenlegi tervekben pedig már 2030-ra tolták el az üzemkezdetet. Emellett azért is illúzió a „klímavédő atomenergia” érvelés, mert a tervezett új atomerőművel csak a már bezárásra ítélt Paks I.-et cserélnék le. Azaz, óriási, máshol jóval hatékonyabban hasznosítható tőkét kötne le a projekt le évtizedekre úgy, hogy érdemi kibocsátáscsökkenést nem is várhatunk tőle.

Itt vagyunk tehát 2020-ban. Nem állunk jól a kibocsátáscsökkentéssel, még mindig sok az álmegoldás, a melegrekordok rendre megdőlnek, és az emberi élet alapjait adó természetes ökoszisztémák az összeomlás szélén állnak. Hogyan tovább?

Fontos, hogy most milyen EU-s klímacél születik, hiszen egy erős célszámmal ismét a nemzetközi klímavédelem élére állhatna az Unió. De a végrehajtás felelőssége nem hárítható át „Brüsszelre”. Az ambícióknak tagállami szinten is magasan kell lenniük, a célhoz minden országnak érdemben hozzá kell járulnia. El kell kerülni, hogy egyes országok potyautasként vehessenek részt a folyamatban.

Ami Magyarországot illeti, hiába hirdetjük magunkat klímabajnoknak, valójában az EU-s átlag alatt teljesítünk a kibocsátáscsökkentés tekintetében. Az eddig elért 32%-os csökkenés ugyanis jobbára a szocialista nagyipar összeomlásának „köszönhető.” Valódi teljesítményeket nézve, a 2005-ös értékhez viszonyítva az uniós 19%-os átlag helyett 16%-os kibocsátás-csökkentést értünk el. A Nemzeti Energia- és Klímatervben 2030-ra vállalt 40%-os csökkentés csúfosan alacsony, de még az is kérdés, azt valóban teljesíteni akarja-e a kormány. Ehhez ugyanis nagyjából elég lenne a Mátrai Erőmű szenes blokkjainak a bezárása, ám éppen az erőműhöz tartozó szénbánya bővítése van napirenden.

Pedig ha valamikor, most meglenne az esély az ambiciózus klímacélok megvalósítására. A következő években rengeteg pénz érkezik az uniós tagállamok gazdaságainak talpraállítására. Itt van a lehetőség arra, hogy Magyarországon is felhagyjunk a szennyező, a klímaválságot előidéző, és az élővilágot pusztító iparágak támogatásával és helyettük a tiszta munkahelyeket adó, zöld iparágakat fejlesszük. Ezzel fenntartható pályára lenne állítható a gazdaság és a társadalom. Ellenkező esetben csak az időnket vesztegetjük és egyre kevésbé tudunk majd a gyerekeink, unokáink szemébe nézni.

A koronavírus-járvány megrendítő hatásait bár sose kellett volna megtapasztalnunk. Ha azonban már megtörtént és az életünket gyökereiben felforgatta, használjuk ki arra, hogy a korábbinál biztonságosabb és élhetőbb világot hozzunk létre. A gazdasági recesszióból most talpra lehet úgy állni, hogy elébe megyünk a mostaninál még borzalmasabb válsághelyezetek kialakulásának.

Ez most a tét a Párizsi Megállapodás 5. születésnapja kapcsán. Az ünnepléssel még várnunk kell.