Jól járnak a gyulaiak a német hadsereg helikopterbeszerzésével
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Az Airbus magyarországi leányvállalata Gyulán működik, ahol minden helikopterben használatos alkatrészeket gyártanak.
Németország 62 harci helikoptert vásárol az Airbustól, sőt, még további jármű megrendelése is kilátásban van. A hárommilliárd eurós üzlet egyáltalán nem közömbös Magyarország, pontosabban Gyula szempontjából, itt működik ugyanis a francia székhelyű repülőgépgyártó egyik leányvállalata.
Háttér: az Airbus Helicopters Magyarország Kft.-t hetven százalékban az Airbus, harminc százalékban a magyar államhoz köthető Védelmi Ipari Beszállító- és Iparfejlesztési Kft. birtokolja. A 2020-ban alapított cég üzeme tavaly nyárra épült fel, ahol a helikopterek dinamikus (forgó) rendszereihez és a sárkányszerkezethez szükséges fémalkatrészek gyártása zajlik.
- Magyarországnak már leszállított az Airbus húsz Airbus H145M típusjelű többcélú helikoptert 2021 végéig – a német hadsereg is ebből a légijárműből rendelt. A Magyar Honvédség továbbá 16 darab H225M típusú közepes méretű, harcászati és szállítási célokra alkalmas helikoptert is vásárol az Airbustól, ezek szállítása folyamatosan zajlik.
a cég árbevételt tavaly produkált először, 2,5 milliárd forintot, igaz, 617 millió forintos veszteség mellett, miközben az alkalmazotti állomány folyamatosan bővül – a tervek szerint a vállalat 200-250 dolgozónak adhat munkát 3-4 év múlva, amikor már teljes kapacitással zajlik a gyártás.
Mi várható?Az Airbus Helicopters minden típusában használatosak a gyulai üzemben gyártott alkatrészek, így a rendelésállománya a németországi üzlettel is bővül, tudtuk meg a magyarországi leányvállalat sajtóosztályától.
- A magyar légiipart 2026-ig az európai középmezőnybe, majd az évtized végére a kontinens vezető országai közé szándékozta felemelni Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hivatalának megszűnése előtt, aminek egyik fontos állomása volt az Airbus gyulai beruházása.