A Kína-barát Magyarország ellenáll az amerikai Huawei-fóbiának

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Meg sem próbálunk lavírozni, egyenesen ellenszegülünk Amerikának, és Kína felé fordulunk.

Peragovics Tamás, az MTA Világgazdasági Intézetének munkatársa blogbejegyzésben elemzi, hogy a kínai kapcsolatait kiemelten kezelő Magyarország hogyan reagált az utóbbi hónapokban a Huawei távközlési óriással szemben megfigyelhető aggodalmakra.

Az Orbán-kormány ma is tartja Kína-barát pozícióját, ellenállva Washingtonnak, amely a Huawei játékterét szűkíteni szeretné, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva

– írja a kutató.

Amint arról korábban mi is többször írtunk, a Huawei nemzetközi megítélése ma meglehetősen ellentmondásos, mert (főleg az Egyesült Államokban) a kínai kormány potenciális trójai falovának tartják, amely a távközlési hálózatával képes lehet a kémkedést és a célzott hackertámadásokat segíteni.

A Huawei pénzügyi igazgatóját decemberben Kanadában amerikai kérésre le is tartóztatták, igaz, más ügyben, azzal a váddal, hogy a cég megszegte az iráni kereskedelmi embargót. Kanada ma várhatóan úgy dönt, hogy az igazgatót kiadja az Egyesült Államoknak kihallgatásra, és ez tovább élezheti a két nagyhatalom közötti kereskedelmi háborút.

Ahogy azonban Peragovics Tamás is bemutatja, a magyar kormány eközben (Szlovákiával együtt) stabilan áll a Huawei mögött. A kínai cég 2005 óta meghatározó szereplője a magyar iparnak, a biatorbágyi logisztikai központot Orbán Viktor személyesen avatta fel, és a kormány stratégiai szövetséget is aláírt a kínai társasággal.

Varga Mihály pénzügyminiszter 2015-ben a Huawei 10 éves magyarországi születésnapjának díszvendége volt, majd 2017-ben a kínai központba is ellátogatott. Tavaly novemberben, amikor a nemzetközi hangulatban már erősen benne volt a Huawei-fóbia, a magyar kormány kiállt a cég mellett, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta, várakozásai szerint a Huawei 5G mobilhálózatot építhet Magyarországon.

Röviden összefoglalva, a magyar kormány azóta is következetesen azon dolgozik, hogy a Huawei számára nyereséges és stabil környezetet biztosítson a magyarországi növekedéshez

– írja a kutató.

Ennek további megerősítése, hogy a kormány határozottan kijelentette, nem lát nemzetbiztonsági kockázatot a kínai cégben, és (más országokkal ellentétben) nem fogja kizárni a jövőbeni 5G tenderekből. Sőt, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyszer még azt is mondta, hogy a Huawei elleni vád valójában a Nyugat képmutatása.

A Huawei értelemszerűen kedvezően fogadja a magyar hozzáállást, és erre abból is lehet következtetni, hogy a vállalat regionális vezetője egy interjúban külön kiemelte, mennyire baráti viszonyban vannak Magyarországgal, és ezen még javítani is szeretnének.

A kutató szerint a Huawei magyarországi felfutása nem csak gazdasági okokra vezethető vissza.

Végső soron a Huawei az Orbán-kormány keleti nyitásának egyfajta mintapéldánya, mert azt illusztrálja, hogy a külpolitika irányváltása az ország gazdasági érdekeit szolgálja

– írja a kutató.

Egy esetleges Huawei elleni fellépés a teljes keleti nyitás vízióját tenné tönkre. Másrészt a magyar kormány amúgy is zsigerből ellenáll minden nyugatról érkező kérésnek, mert azt olyan külföldi kísérletnek tartja, amely a magyar szuverenitást aláássa. Valószínűleg ebbe a kategóriába sorolják azt az amerikai nyomásgyakorlást is, hogy a Huawei-t szorítsák ki a magyar állami megrendelésekből.

A kutató szerint az olyan kisebb európai országoknak, mint Magyarország, számolnia kell az elkerülhetetlen hátrányaival annak, hogy az amerikai figyelmeztetéseket nem veszi figyelembe, és inkább a jobb kínai kapcsolatok felé fordul. Az Orbán-kormány eddigi politikája azonban egyértelmű: Magyarország a Huawei védőbástyája.

Kövess minket Facebookon is!