Nem tanultak a lengyelek a magyar példából, életbe lépett a vasárnapi zárva tartás
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Egyelőre csak havonta két vasárnap nem nyithatnak ki az üzletek, de két év múlva már teljes lesz a tiltás. A visszaesőket börtönnel fenyegetik.
Az első helyi tudósítások szerint a lengyelek jelentős részét annak ellenére is sokkolta, hogy vasárnap majdnem minden üzlet zárva volt, hogy az erre vonatkozó törvényt még az év elején alkotta a kormány. Ugyanakkor már az első héten is látszott az intézkedés egyik kellemetlen hatása, amire Magyarországon még élénken emlékezhetünk: az üzletekben szombaton lépni sem lehetett a zsúfoltság miatt.
Lengyelországban csaknem ugyanazokkal az indokokkal támasztják alá a vasárnapi zárva tartást, mint Magyarországon a Fidesz-KDNP tették. A erősen katolikus országban arra hivatkoznak, hogy vasárnap ne dolgozzon senki, és a pihenés amúgy is jót tesz majd a családi életnek, a közös programoknak.
A magyar vasárnapi zárva tartás valamivel több, mint egy évig tartott, 2015 március 15. és 2016 április 23 között volt érvényben. A kereszténydemokraták érvelése mellett a magyar intézkedés egyik legfőbb célja az volt, hogy a hazai gyökerű kiskereskedelmi láncokat és a kis boltokat jobb helyzetbe hozza a jellemzően külföldi tulajdonban lévő diszkontokkal, szuper- és hipermarketekkel szemben, a korlátozás csak a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekre volt érvényes.
A hazai kereskedelem megtámogatása azonban nem sikerült, nagyrészt azért, mert a vásárlók a hét többi napjára, jellemzően szombatra helyezték át a bevásárlásaikat. Ugyanez a jelenség már az első lengyel zárva tartásos hétvégén is megfigyelhető volt.
A lengyelek egyébként fokozatosan vezetik be a zárva tartást, a jelenlegi első lépcsőben csak a hónap első és utolsó vasárnapján lehetnek nyitva az üzletek, jövőre havonta három hétvégén kell majd zárva tartani, 2020-tól pedig minden vasárnap. Mint minden olyan országban, ahol hasonló rend van érvényben, számos kibúvót enged meg a szabályozás.
A halászati és mezőgazdasági termékek árulói például nyitva tarthatnak, de ugyanígy lehet nyitva üzlet benzinkutakon, pályaudvarokon, repülőtereken, kórházaknál vagy postahivataloknál is. A kiskereskedők természetes válasza ilyenkor az szokott lenni, hogy ezek a kivételezett helyek hirtelen bevásárlóközpontokká változnak. Például Magyarországon is a vasárnapi zárva tartás nyertesei lettek az éppen akkor terjeszkedő benzinkutakra telepített kisebb élelmiszerboltok.
A havi első és utolsó vasárnap engedélyezésével és a karácsonyi kivétellel egyébként egész bonyolult lett a lengyel rendszer, a helyi lapok már külön naptárakat közölnek arról, hogy melyik vasárnap tilos a kereskedés. Szeptemberben például úgy jön ki a számolás, hogy három vasárnap lesznek zárva az üzletek, decemberben viszont csak egyetlen hétvégén.
Az intézkedés ellenzői szerint a zárva tartás elbocsátásokhoz vezet, indokolatlanul avatkozik be a kereskedelembe, és kifejezetten hátrányos a diákmunkásokra, hiszen a tanulók csak hétvégén tudnak dolgozni. A szektor dolgozóinak várhatóan több túlórát kell majd vállalniuk pénteken és szombaton, amikor az üzletekben állandósulni fog a zsúfoltság, ami mindenkinek kényelmetlen lesz.
A renitens kereskedőket a lengyel hatóságok akár 100 ezer zlotys, azaz 7,5 millió forintos bírsággal is sújthatják, a visszaesőket pedig börtönbüntetés fenyegeti.
Németországban és Ausztriában évtizedekre visszamenő hagyománya van a vasárnapi zárva tartásnak, a rendszer ott működik, de minden eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a kelet-európai bevezetések nem hozzák meg sem a remélt gazdasági, sem a társadalmi előnyöket.