„Nő vagyok, színes bőrű, és még a hajam is kék” – Pócsmegyeren nyert Magyarország első színes bőrű női polgármestere

2024. június 25. – 06:14

Másolás

Vágólapra másolva

Mwajas Kriszta lett az első színes bőrű női polgármester Magyarországon, miután Pócsmegyeren, az egyik legszorosabb választási küzdelemben mindössze egy szavazattal legyőzte a város 22 éve regnáló vezetőjét, Németh Miklóst. A kenyai származású Mwajas a Helyi Erők nevű szervezet civil jelöltjeként indult, ő a magyar történelem harmadik színes bőrű politikusa, írja a Blikk.

„Pont nőktől kaptam ilyen kérdéseket, hogy nő létemre miért akarok elindulni. Nekem meg ez eszembe sem jutott, ahogy azzal sem foglalkozom, hogy színes bőrű vagyok, de megjegyzéseket nem kaptam emiatt. Nem volt téma.”

– mondta Mwajas a lapnak, aki ezután hozzátette: „sőt, mondok még valamit, nemcsak hogy nő vagyok, színes bőrű, de még a hajam is kék és tetoválásom is van”. Pócsmegyer új polgármestere inkább gondol magára közösségi emberként, mint politikusként, ezért a helyi közösség aktív összefogásában látja a jövőt is. Amellett, hogy szerinte „a falu vezetésében szemléletváltásra van szükség”.

„Valahogyan kell saját bevételt szereznünk, mert az ilyen kicsi települések iszonyatosan szoros nadrágszíjjal működnek, a pénz éppen a talpon maradásra elég” – mondta Mwajas, aki kifejtette, hogy minőségi turizmus kiépítésén gondolkozik, de minden ötletelést a helyiekkel tervez végigvinni. A település főbb akadályai ehhez szerinte a rossz tömegközlekedés és az aszfaltozottság hiánya.

„Itt nem is nagyon van helye a pártoknak, pártpolitikának. Értelme sincs. Itt annak van helye, aki segít talpon tartani a települést”

– mondta Mwajas. Pócsmegyeren nem indult pártszínekben politikus, az új polgármester mindegyik riválisa függetlenként indult a választásokon is. Mwajas az együttműködésben bízva a következő időszakot annak szenteli, hogy a szomszédos települések polgármestereit, illetve Vitályos Eszter országgyűlési képviselőt, kormányszóvivőt is megkeresi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!