Tölgyessy Péter: A Fidesz egyre inkább a munkásosztály pártja

2022. április 06. – 21:28

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz egy egyközpontú rendszer, aminek az a veszélye, hogy lassan reagál, ugyanakkor a párt messze innovatívabb, mint az ellenzék, és egyelőre ez az az a párt, amelyik érti az országot – mondta Tölgyessy Péter jogász, politológus a Partizán műsorában.

Szerinte kijelenthető, hogy a nemzeti önzés lett a magyar gondolkodás egyik alapja.

Egy dolog a biztos: te magad, a szakmád, a családod és esetleg még a lakóhelyed. Minden más az veszélyes. Kialakult az, amiről József Attila is írt, hogy "aki rág, az magának rág"

– mondta.

Szerinte az ukrajnai háborúban is megmutatkozott, hogy Orbán Viktor lényegében erre a nemzeti önzésre alapozta a külpolitikáját, amely úgy szólt, ki kell maradni a konfliktusból, és nem a szolidaritás a fontos, hanem a benzin és a gáz. Ehhez képest Tölgyessy szerint az ellenzék át sem gondolta ezt az egészet, hanem nyugatos mintakövetés alapján elkezdte mondogatni, amit a nyugati szövetségesek.

A beszélgetésben szóba kerültek a közvélemény-kutatások is, amelyeket szerinte a kormánypárti és az ellenzékhez közeli kutatók szándékosan „kozmetikáztak". Ott volt viszont a Medián, amelyik a legközelebb volt a végeredményhez, a választások előtt 128-71 mandátumarányt becsültek, ezen pedig kiakadt Márki-Zay Péter, aki lényegében arra utalt, hogy a Fidesz állhat a kutatás mögött.

„Hallatlanul antidemokratikus megjegyzés volt, amit az ellenzéki miniszterelnök-jelölt csinált"

– jelentette ki Tölgyessy, aki szerint „demokratikus viszonyok között a független sajtó agyagba döngölte volna ezért a kijelentéséért MZP-t. Egy közvélemény-kutatónak pont az a dolga, hogy ilyen kutatásokat tegyen közzé – tette hozzá.

Szakértői becslések szerint az eredmények azt mutatják, hogy 2018-hoz képest a Jobbik sok százezer szavazóját elvesztette, és ez hiányzott az ellenzéki pártok szövetségéből. Az elemző szerint ennek az lehet az oka, hogy az ellenzéki politikának nem volt húzása. „Ha lett volna az ellenzéknek vonzereje, és azt gondolták volna sokan, hogy fantasztikus ez az ellenzék", akkor kevés jobbikos szavazó morzsolódott volna le, de nem volt ilyen dinamika – mondta Tölgyessy.

Szerinte a legfontosabb politikaszerkezeti változás, hogy a budai, zöldövözeti körzetek lettek az ellenzék legerősebb bázisai, holott ezeken a területeken a parlamenti választásokon eddig mindig a jobboldal győzött, még ha voltak már itt egyszer-egyszer baloldali polgármesterek is.

„Azok, akik a magyar társadalom csúcsán vannak, a legfelső elitek, akik a globalizáció legnagyobb nyertesei – messze uniós átlag feletti jólét van ezekben a körzetekben –, akik a legjobban ismerik a világot, ha úgy tetszik, a magyar Szilícium-völgy emberei laknak ezekben a kerületekben, ezek nagyon nagy arányban otthagyták a jobboldalt"

– mondta.

Tölgyessy szerint valami olyasmi történt, mint az Egyesült Államokban, ahol korábban anyagi alapon volt a tagoltság, a gazdagok pedig a konzervatívokra szavaztak. Majd elindult egy mozgás, amely úgy néz ki, hogy a globalizáció nyertesei elindultak balra, erre jó példa Kalifornia, ahol Reagan és Schwarzenegger idején republikánus kormányzók voltak, ma pedig már jelentős többségben vannak a demokraták, de ugyanez történt Manhattanben is.

Az elemző azt mondta, ugyanez figyelhető meg Magyarországon is, de van egy ellenkező irányú mozgás is. A Fidesz már nemcsak a falusi és kisvárosi, hanem a nagyvárosi alsóbb rétegeket is elkezdte meghódítani, ugyanúgy, ahogy az az USA-ban is történik. „A Fidesz egyre inkább a munkásosztály pártja kezd lenni" szerinte, ez látszik abban is, hogy a két budapesti mandátumot azokban a kerületekben szerezte a kormánypárt, amelyek a leginkább mezővárosi jellegűek (bár a XVI. kerületi mandátum sorsa még nem végleges).

Hozzátette, a munkásövezetekben is némileg erősödik a Fidesz. Még nem nyeri meg ezeket, de már megszorította az ellenzéket, ahogyan az például az MSZP-s Kunhalmi Ágnes vagy Hiller István körzetében is történt, de máshol is szűkült az olló. „Vidéki városokban különösen érezni ezt, lásd Tatabánya és Dunaújváros" – mondta.

Szerinte egyébként nevetségesnek hathatott az az ellenzéki állítás, hogy Magyarországon nincs demokrácia, mert a dolgozó emberek azt érezték, hogy fogyasztóként és munkaerőpiaci szereplőként is nagyobb lett a mozgásterük. Clintont idézve azt mondta, a választást illetően a gazdaság a lényeg, ez történt most is. Ehhez hozzátett még, hogy ahogy közeledtek a választások, az emberek nem gondolták, hogy Márki-Zay Péter alkalmas lett volna miniszterelnöknek, ebben a dimenzióban Tölgyessy szerint óriási volt Orbán Viktor fölénye. Utóbbi témában egyébként nemrég jelent meg egy Medián-kutatás, amelyről itt írtunk bővebben.

A teljes interjút itt lehet megnézni:

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom