Menetrendszerű busszal vitték a szavazókat a Hortobágyon a Tiszta szavazás civil szervezet szerint, a polgármester cáfol

2022. április 3. – 13:25

Másolás

Vágólapra másolva

Tanyajárat néven menetrendszerű buszjáratot hirdetett meg a Hortobágyi Önkormányzat a választás napjára, hogy ezzel szállítson szavazókat a választás napján. A Hajdú-Bihar megyei 5. számú választókerületi választási bizottságnál tett kifogás után szombaton eltiltották ettől az önkormányzatot, de vasárnap reggel a Tiszta szavazás program helyi megfigyelői mégis választók szállításáról tettek bejelentést – írta Facebook-oldalán a Tiszta szavazás

Helyi beszámoló szerint öten szálltak ki a Hortobágyi Önkormányzat „Daróczi Ignác terv” feliratú bordó kisbuszából vasárnap reggel a Hortobágy 1-es számú szavazókörnél, majd a szavazás után a busz felvette és elvitte az utasokat. A menetrend szerint a busznak negyed 10 körül kellett volna megérkeznie Hortobágy 2-es számú szavazóköréhez, de ez végül nem történt meg, írták.

Frissítés (18:20): Reagált a vádakra Hortobágy polgármestere, szerinte nem történt csalás, mert nem választópolgárokat, hanem szavazatszámlálókat szállítottak, akik máshogy nem tudták volna megoldani az utazást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!