Karcag fideszes polgármestere provokátornak nevezte a városba érkező civil szavazatszámlálókat

2022. április 01. – 16:47

Másolás

Vágólapra másolva

Rendhagyó tájékoztatás került ki csütörtökön a Karcag TV YouTube-csatornájára. A rövid videón Szepesi Tibor, az alföldi város fideszes polgármestere arról beszél, hogy

az ellenzék által a helyi szavazókörökbe delegált szavazatszámlálók a főváros környékéről érkező „provokátorok”.

A polgármester vélhetően arra reagált, hogy a napokban egy, a Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott hangfelvételen az hangzik el Lukács László György, a Jobbik alelnöke szájából: „abba a körbe, amelyik számol, vagy mondjuk Karcagon, ahol az egyes választókör számolja az összes ilyet, oda olyan embert kell beküldeni, aki végig fogja balhézni akár az egészet”.

Szepesi Tibor ezek után így nyilatkozott a számlálásban civilként résztvevő szavazóköri delegáltakról:

„A karcagi szavazókörökben megállapított eredményeket eddig mindenki elfogadta. (...) A közreműködő személyek tevékenysége ellen sem emelt kifogást senki. (...) Reméltem, reméltük, hogy így lesz ezután is. A mostani választásokra azonban az ellenzéki összefogás a megválasztott karcagi választási bizottsági tagok mellé máshonnan érkező, nem karcagi delegáltakat küldött. Főleg a fővárosból, Budapestről és annak környékéről érkező személyekkel váltották fel az eddig helyben kiválasztott aktivistáikat. Ahogyan a napokban megjelent felvételen is hallatszik, ennek célja is előre meghatározott. Olyanokat küldenek, akik ha kell, végigbalhézzák a szavazást.”

Megkérdeztük Lukács László Györgyöt, milyen környezetben hangzott el a hangfelvételen hallható mondat, mit értett alatta, és mit gondol Szepesi szavazóköri delegáltakkal kapcsolatos kijelentéséről.

Lukács azt mondta a Telexek, januárban 35-40 fő számára tartottak egy zártkörű, aktivistákat felkészítő találkozót. Állítása szerint a balhézós mondattal arra utalt, hogy olyan személyekre van szükség, akik fel meri emelni a hangjukat, ha csalást tapasztalnak. Még ez előtt a mondat előtt pedig egy szokásos helyzetet ismertetett, amelyben információik szerint rendszeresen visszaélések történnek: azok a delegáltak, akik mozgóurnákat idősotthonokba vagy szociális intézményekbe viszik, tisztességtelen módszerekkel befolyásolják a választókat.

Lukács László György azt mondta, úgy hallották, hogy a karcagi 1-es körzetben előfordult már ilyen, ezért ide mindenképpen olyan delegáltat akartak, aki karakán módon beleáll egy ilyen szituációba, felemeli a hangját, ha ilyesmit tapasztal. Elismerte, hogy „szerencsétlen volt a szóhasználat”, de csak ennyit akart mondani a balhézással, a kormánypárti sajtóban viszont kiforgatják a szavait és megvágott felvételt közölnek – mondta.

Szepesi Tibor a tévés tájékoztatóban nem csak a vélelmezett balhézást kifogásolja, hanem azt is, hogy nem feltétlenül karcagiak fognak ülni az ellenzék részéről a számlálók között, és hogy olyanok is lesznek, akik más párt színeiben tették le az esküt, mint amelynek aktivistáskodnak.

A polgármester úgy gondolja, ennél már nincs lejjebb.

„Addig a pontig süllyedtek Gyurcsány és Márki-Zay hatalomra juttatásának érdekében, hogy az eddig Jobbik színeiben delegált karcagi aktivistáikat is megalázták, hiszen őket a Magyar Kétfarkú Kutya Párt színeiben delegálták. Tehát a vidékről érkezők azért kerültek delegálásra, mert a helyiek szerintük nem alkalmasak. De ha már dolgoztak a kampányban, és másképpen nem férnek be, akkor hadd üljenek oda, jók lesznek ők egy viccpárt színeiben is. És lám, a karcagi jobbikos delegáltak esküt tettek mint a Kutyapárt szavazóköri delegáltjai. Ez szerintem minősíti azt is, aki delegálta őket, és azt is, aki ezt elfogadta. Szerintem ennél már nincs lejjebb.”

Megkérdeztük Lukács László Györgyöt, mire utal a polgármester, mi szükség volt rá, hogy más színekben küldjenek jobbikosokat a bizottságba. A Jobbik alelnöke elgondolkodtatónak nevezte, hogy ezek szerint pártszimpátia alapján listát vezetnek az aktivistákról. A magyarázat egyébként egészen prózai: hiába foglal magába az Egységben Magyarországért hat pártot, mivel ezek közös listán indulnak, a tömörülés szavazókörönként csak két delegáltat küldhet. A maradék helyek a Fidesz-KDNP-nek és a többi pártnak vannak fenntartva. Erre megoldásként szerveződött meg a 20K Mozgalom, amely civil önkénteseket toborzott ellenzéki szavazatszámlálónak az ország minden részéből (köztük többségben lettek a fővárosiak). Őket aztán valamelyik, az összefogás hat pártja közé nem tartozó kispárt színeiben esketik fel, Karcagon az MKKP vállalta, hogy az ő képviseletükben üljenek be a 20K delegáltjai a bizottságba.

Hozzátette, hogy a főváros környékéről érkező 20K-s civilek mellett helyiek is kerültek a karcagi körzetekbe az ellenzék részéről, nagyon szomorúnak nevezte azonban, hogy a polgármester „azon sopánkodik”, hogy állampolgári kötelességérzetből ingyenmunkát végző önkéntesek nem az ő településéről érkeznek, és ellenük hergel. Szerinte ennek hátterében az áll, hogy a kormánypártiak tartanak attól, ezúttal lesznek olyan emberek minden körzetben, „akik fel merik emelni a szavukat a visszaélések ellen”.

A polgármester videós tájékoztatását azzal zárta, hogy megkérte a karcagiakat:

„higgadtan, nem foglalkozva a városunkban érkező provokátorokkal, szavazatukkal támogassák Karcag város további fejlődését”.

Kerestük Szepesi Tibort a megszólalásával kapcsolatban, de telefonon nem értük el napközben, levelünkre pedig cikkünk megjelenéséig nem választolt a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!