Kocsis Máté az M1-en: Ha a baloldal nyerne, nem lenne fűtés az óvodákban

2022. március 31. – 08:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az országgyűlési választásokon országos listát állító pártok mindegyike ötperces bemutatkozási lehetőséget kap az M1 és a Kossuth rádió reggeli műsorsávjában, erre a szerdai és csütörtöki napon van alkalom. Csütörtökön a Fidesz–KDNP szövetséget képviselte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Kocsis azzal kezdett, hogy ugyan minden választás fontos, de most a háború és béke kérdésében is dönteni kell. „Mögöttünk egy járvány, keletre egy háború, nyugatra energiaválság, gazdasági válság” – helyezte fel a térképre Magyarországot a frakcióvezető. Kocsis szerint

a veszélyek korát éljük,

higgadtságra és megfontoltságra van szükség, nem zagyvaságokra, mint amit Márki-Zay Péter mond.

Ezután a frakcióvezető rátért a háborúval kapcsolatos fideszes állítások ismertetésére, miszerint Magyarországnak a háborúból mindenképp ki kell maradnia, ezért minden vitát vállalva el kell utasítani a baloldal azon javaslatát, hogy fegyvereket és katonákat küldjünk, belesodorva Magyarországot a háborúba. Kocsis vázolta, miért sorsdöntő a vasárnapi választás, és mit tenne a baloldal:

  • meg kell őrizni Magyarország békéjét (a baloldal fegyvereket, katonákat küldene a háborúba);
  • meg kell őrizni Magyarország biztonságát (a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést, így 3-4-szeresére emelkedne a gázár, nem lenne fűtés az óvodákban, a gyárakban, üzemekben nem lenne gáz);
  • nem térhetünk vissza a kudarcos múltba (Gyurcsány visszatérne a hatalomba, a baloldal eltörölte a kedvezményeket, egekbe emelte az adókat, eladósítaná az országot).

Márki-Zay Péterrel kapcsolatban megjegyezte, hogy csak Gyurcsány szavait ismétli, azaz eltörölné a minimálbért, fizetőssé tenné az egészségügyet, és eltörölné a gyermekvédelmi törvényt is, ezért

a tét hatalmas a választáson: Háború vagy béke.
Ellenzék = kudarcos múlt, Fidesz = sikeres jövő.

Végezetül Kocsis a gyermekvédelmi népszavazáson a négy nemmel való szavazásra hívta fel a nézőket, a Fidesz szerint csak ez állíthatja meg a baloldalt annak eltörlésében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!