Eddig 140 ezren jelentkeztek át a szavazásra, a sorban állás elkerülésére több részre oszthatják a szavazóköri névjegyzéket

2022. március 25. – 11:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Azokban az átjelentkezéssel szavazásra kijelölt szavazókörökben, ahol a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma meghaladja az 1500-at, a helyi választási iroda vezetője legkésőbb jövő héten kedden dönthet úgy, hogy a szavazóköri névjegyzéket több részre bontja, írja az MTI.

Péntek délután 4-ig lehet jelezni, ha valaki nem a lakóhelye szerinti szavazókörben, hanem egy másik magyarországi településen szeretne szavazni április 3-án. A Nemzeti Választási Iroda péntek reggeli adatai szerint eddig 140 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.

A legtöbb átjelentkező a következő fővárosi kerületekben és városokban van:

  • Hagyományosan a legtöbb átjelentkező most is a főváros XI. kerületében (2. országgyűlési egyéni választókerület) van. Ide már csaknem 5400-an jelentkeztek át.
  • A XIII. kerületbe 4900-an jelentkeztek át (7. oevk)
  • A XIV. kerületbe (8. oevk) 4700 az átjelentkezők száma.
  • A VIII. és IX. kerület egy részét lefedő 6. számú választókerületbe több mint 7000 átjelentkező van, de itt mindkét kerületben kijelöltek egy-egy szavazókört az átjelentkezéssel szavazóknak.
  • A vidéki városok közül Szegeden szavaznának átjelentkezéssel a legtöbben, csaknem 3000-en.
  • Győrben 2500 átjelentkező van.
  • Debrecenben 2400-an szavaznak, akiknek nem ott van az állandó lakcíme.
  • Pécsen 2300 átjelentő van eddig.


Ezeken a helyszíneken a korábbi választások idején hosszú sorok alakultak ki, gyakran az urnazárásig nem is sikerült mindenkinek leadni szavazatát. Több helyen emiatt meg is kellett hosszabbítani a szavazókör zárását.

A választási eljárási törvény szerint azokban az átjelentkezéssel szavazásra kijelölt szavazókörökben, ahol 1500-nál több ember szerepel a névjegyzékben, a helyi választási iroda vezetője legkésőbb jövő keddig dönthet úgy, hogy a szavazóköri névjegyzéket több részre bontja.

Ebben az esetben a szavazást le lehet bonyolítani egy szavazóhelyiségben úgy, hogy az érkezők azonosítását, a szavazólap átadását és a névjegyzék aláírását a szavazatszámláló bizottság tagjai egy szavazóhelyiségen belül több külön helyszínen végzik. A másik lehetőség, hogy a kijelölt szavazókört a helyi választási iroda vezetője alszavazókörökre bontja, és a szavazást ugyanazon épületen belül több külön szavazóhelyiségben bonyolítják le. Az alszavazókörökben szavazatszedő albizottságok működnek.

A választási eljárási törvény előírja, hogy ha az átjelentkezéssel kijelölt szavazókörben a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma meghaladja a kétezret, mindenképpen meg kell bontani a szavazóköri névjegyzéket.

Amikor a helyi választási iroda vezetője dönt arról, hogy megosztja a szavazókör névjegyzékét, arról is határoznia kell, hogy azt hogyan osszák fel: a választópolgárok neve szerinti abc-sorrendben, vagy megyénként és azon belül a választópolgárok neve szerinti abc-sorrendben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!