Csak a választások után 4 nappal tárgyalják a Mészáros Lőrinc kartellgyanús ügyeit firtató Hajnal Miklós perét

2022. március 24. – 16:53

Másolás

Vágólapra másolva

A választások utáni negyedik napra, április 7-re tűzte ki a bíróság a tárgyalást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kontra Hajnal Miklós ügyben. A momentumos politikus azért perelte be a GVH-t, mert a versenyhivatal nem indított vizsgálatot egy Mészáros Lőrincet és szerinte Tiborcz Istvánt érintő kartellgyanús ügyben – írja Hajnal Miklós a Facebookon.

A most a XII. és a II. kerületből álló hegyvidéki választókerületben az ellenzék jelöltjeként induló Hajnal Miklós tavaly nyáron fordult a Gazdasági Versenyhivatalhoz. Álláspontja szerint a Testnevelési Egyetem 2020-as felújítási pályázatát úgy nyerte meg Mészáros Lőrinc, hogy csak az ő cége (ZÁÉV) és a WHB Groupba tartozó WHB Kft. indult, amelyet Hajnal a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségének tart.

Cikkünk megjelenése után Tiborcz István BDPST Groupja azt közölte: Tiborcz Istvánnak nincs és nem is volt tulajdona a WHB Kft.-ben. (A WHB Kft. a Tiborcz István volt üzlettársaként ismert Paár Attila érdekeltségébe tartozik – a szerk.)

Hajnal szerint a WHB azért „maradt alul a versenyben”, mert hiányosan adta be a pályázatát, és a hiánypótlási eljárást sem sikerült teljesítenie. A momentumos politikus szerint a két cég így kelti azt a látszatot, hogy bizonyos ügyekben verseny van az állami közbeszerzéseken. Ilyen amatőr hibát követnének el egy 23 milliárd forintos megbízásért való versenyben? – tette fel a kérdést akkor a politikus.

A két cégcsoport már legalább 2015 óta együtt mozog. Együtt, konzorciumban építették az MTK stadionját, valamint 2017-ben a végül bruttó 190 milliárdra rúgó Puskás Arénát is. A ZÁÉV és a WHB együtt nyerték meg a Városligetben épülő Új Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont befejező-kiegészítő munkálatait, ők építették közösen az Új Néprajzi Múzeumot 26 milliárd forintért, és közösen, konzorciumban nyerték el a Fürjes Balázs alá tartozó Budapesti Atlétikai Stadion 190 milliárdos generálkivitelező munkálatait is.

A GVH élt a maximális 60+60 nap válaszadási határidejével, majd úgy döntött: Hajnal Miklós 15 oldalas beadványa nem volt elég részletes, így nem indítottak vizsgálatot. Hajnal ezután tavaly decemberben feljelentette a GVH-t a bíróságnál. Azt kérte, hogy a bíróság semmisítse meg a GVH döntését, és kötelezze a Versenyhivatalt egy rendes vizsgálat lefolytatására a kartellgyanús ügyekben.

Hajnal a Facebookon ezt írta:

„Most kaptam az értesítést: a bíróság kitűzte a tárgyalást a Gazdasági Versenyhivatal kontra Hajnal ügyben, időpontja április 7. Érdekes módon a tavaly nyáron beadott ügyben pont 4 nappal futunk ki a tárgyalással a választások időpontjához képest.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!