Már kérhetik a külképviseleti névjegyzékbe vételt a külföldön élő magyarok

2022. január 27. – 14:34

Másolás

Vágólapra másolva

Azok a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok, akik április 3-án nem tartózkodnak Magyarországon, szavazatukat valamelyik magyar külképviseleten adhatják le. Ezzel összefüggésben a mai naptól, vagyis január 27-től van lehetőség kérni a külképviseleti névjegyzékbe vételt a választó magyarországi lakóhelye szerinti helyi választási iroda vezetőjétől, vagyis a jegyzőtől – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A kérelem benyújtható személyesen, levélben vagy online a magyarorszag.hu honlapon keresztül.

A külképviseleti szavazásra minden olyan kijelölt helyen lehetőség lesz, ahol azt a fogadó ország biztonsági körülményei, illetve járványügyi előírásai lehetővé teszik. A külképviseletek listája ide kattintva érhető el.

„Felhívjuk a figyelmet, hogy a világ számos országában továbbra is kritikus a koronavírus miatti járványhelyzet. Emiatt nem zárható ki – elsősorban Kínában –, hogy a helyi járványügyi előírások a külképviseleti szavazás megtartását befolyásolják, vagy akár el is lehetetlenítik” – olvasható az NVI közleményében. Jelenlegi információink alapján négy kínai város magyar külképviselete lehet érintett, ezek: Csungking, Kuangcsou, Peking és Sanghaj, a távol-keleti országban a rendkívül szigorú karantén- és csomagátvételi szabályok mellett, ha most hétvégén lennének a választások, ellehetetlenülne a szavazás, írják.

„Kérjük a választópolgárokat, hogy fokozott figyelemmel és folyamatosan kövessék nyomon a szavazás helye szerinti ország, illetve város járványügyi előírásait, valamint az adott helyen működő külképviselet és a Nemzeti Választási Iroda honlapját” – olvasható a választási iroda közleményében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!