Nyílt ülést hívott össze a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke az ügynökakták miatt hétfő reggelre

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke azt írta a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívta a testület nyílt ülését. Tájékoztató a 2026. november 4-én közzétett ügynökaktákkal kapcsolatban felmerült aggályokról és ellentmondásokról – jelentette be Apáti az egyetlen napirendi pont címét. A bizottság elnöke arról is beszámolt, hogy az ülésen meg kell jelenniük az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) vezetőinek.

Apáti azután döntött az ülés összehívásáról, hogy Lezsák Sándor korábbi fideszes képviselő tévesen felkerült a nyitottaktak.hu adatbázisába. Az ÁBTL csütörtökön közölte, hogy informatikai hiba történt, és Lezsák nem hálózati személy volt, hanem megfigyelt. A levéltár főigazgatója mellett Magyar Péter is bocsánatot kért csütörtökön az MDF alapítójától.

A Fidesz–KDNP Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter lemondását és a honlap leállítását követelte csütörtöki sajtótájékoztatóján. Lezsák Sándor lánya, Lezsák Anna fideszes képviselő szerint „a Tisza-kormány, a kormányfő, Magyar Péter erkölcsileg, politikailag megbukott”, és az ÁBTL főigazgatójának távozását sürgette.

Magyar Péter miniszterelnök pénteken már arról írt a Facebookon, hogy azok kérik most számon a Lezsák-ügy miatt, akik soha nem vállalták a felelősséget a hazugságaikért. Közben Szűcs Gábor, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján a politikai felelősök megnevezését követelte. Szűcs az MTI szerint választ vár arra, hogy milyen politikai nyomásra és kik fejlesztették nyitottaktak.hu honlapot, és miért tették elérhetővé november 4-én, ha tudták, hogy erre az időpontra nem készülnek el az akták megfelelő rendezésével.

Az ÁBTL főigazgatója csütörtökön részletesen elmagyarázta a Telexnek, hogy miként kerülhetett Lezsák és rajta kívül 163 megfigyelt neve tévesen a nyilvános adatbázisba. Az ő adataikat azóta eltávolították onnan. Cseh Gergő Bendegúz a Telexnek azt mondta: a titkosszolgálattól kapott adatbázis kijavítása után foglalkozik azzal, hogy lemond-e, Lezsák Sándortól pedig személyes levélben kér bocsánatot.

A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.

További Akták