Magyar Péter bocsánatot kért Lezsák Sándortól, amiért bekerült a neve a hálózati személyek nyilvántartásába

„Mivel telefonon nem sikerült elérnem Lezsák Sándort, ezért itt szeretnék tőle bocsánatot kérni, amiért a Levéltár informatikai rendszerének hibája miatt tévesen bekerült a neve a hálózati személyek nyilvántartásába” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán, miután az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) közölte, hogy Lezsák Sándor nem volt ügynök, informatikai hiba miatt került közéjük.

Ahogy arról a Telexen beszámoltunk, a nyilvánosan kereshető állambiztonsági iratok között Lezsák nevére keresve mágnesszalagon tárolt adatokat dobott ki a nyilvántartás, amin a volt fideszes országgyűlési képviselő születési helye és az anyja neve olvasható. Lezsák már szerdán tiltakozott az ügynökvád ellen. „Kikérem magamnak, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzenek meg engem, aki a kommunizmus üldözöttje voltam. Nem ügynök voltam, hanem engem figyeltek meg. Mindenki, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti, a bíróság előtt fog felelni érte” – írta Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítótagja Facebook-oldalán.

ÁBTL főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz csütörtökön arról beszélt az ATV Start című műsorban, hogy a mágnesszalagon lévő adatok között olyan emberek nevei is szerepelnek, akik nem együttműködői voltak a kommunista rendszernek, hanem a megfigyeltjei. „Személyesen szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akit ez rossz hírbe kevert” – mondta a főigazgató, majd hozzátette, Lezsák Sándorról biztosan tudják, hogy ebbe a helyzetbe keveredett, és valójában a megfigyeltje volt a kommunista rendszernek.

Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője Facebookon reagált az ÁBTL főigazgatójának szavaira. Mint írta, az ÁBTL főigazgatója elismerte, hogy „november 4-én olyan emberek nevét hozták nyilvánosságra a »mágnesszalagos lista« részeként, akik valójában megfigyeltek voltak, nem pedig besúgók. Közéjük tartozik Lezsák Sándor is. A Tisza, igazi újkommunista tempóval összemossa az elkövetőket az áldozatokkal.” Bóka közölte, azt követelik, hogy „Magyar Péter kérjen bocsánatot azoktól, akiket a kommunisták után most a Tisza is megalázott, besározott, emberi méltóságukban meggyalázott”. Azt is követelik, hogy a teljes honlapot tegyék elérhetetlenné addig, amíg megnyugtatóan nem tudják megállapítani, ki volt együttműködő, és ki volt megfigyelt. „Követeljük a politikai felelősség megállapítását: Tarr Zoltánnak mennie kell!” – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Az állambiztonság a 70-es évektől kezdve elkezdte részben digitalizálni a nyilvántartásokat: előbb lyukkártyákra, később pedig mágnesszalagokra készítettek mentéseket. A mágnesszalagok tartalmazzák a H-adattárat, azaz a hálózati nyilvántartást. Ez mintegy 58 ezer nevet tartalmaz az 1970-es évektől kezdődően. Ömlesztve találhatók benne az egykori hálózati személyek adatai, illetve a beszervezési dossziéjuk száma, de dokumentumok, fényképek nincsenek rajtuk. A nevek között nemcsak azok szerepelnek, akiket beszerveztek, hanem olyanok is, akik valamiért fontosak voltak a szolgálatoknak, de soha nem voltak informátorok vagy ügynökök. A mágnesszalagok tartalma inkább a további kutatások miatt lehet hasznos, hiszen az ott talált adatokból nem lehet megmondani egyértelműen, ki volt ügynök.

A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.

További Akták