Lezsák Sándor lánya: A bocsánatkérést tudomásul vesszük, de ezzel az ügy nem zárulhat le
Ennek az ügynek a felelősségét nem lehet áttolni a levéltár alkalmazottaira – mondta Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője a Rétvári Bencével és Lezsák Annával tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, amit Orbán Viktor Facebook-oldalán közvetítettek. Az eseményt azután szervezték az ellenzéki pártok, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) közölte: Lezsák Sándor nem volt hálózati személy, informatikai hiba miatt került a neve az adatbázisba. Az ÁBTL közleményben kért bocsánatot Lezsáktól, majd Magyar Péter is így tett.
Mint arról beszámoltunk, a nyilvánosan kereshető állambiztonsági iratok között Lezsák nevére keresve mágnesszalagon tárolt adatokat dobott ki a nyilvántartás, amin a volt fideszes országgyűlési képviselője születési helye és az anyja neve volt olvasható (ezt azóta törölték). Lezsáknak 6-os kartonja nem volt, és a beszervezéseket listázó B-naplóban sem szerepelt a neve. Lezsák Sándor szerdán így reagált az ügynökvádra a Facebook-oldalán: „Kikérem magamnak, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzenek meg engem, aki a kommunizmus üldözöttje voltam. Nem ügynök voltam, hanem engem figyeltek meg. Mindenki, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti, a bíróság előtt fog felelni érte.”
Bóka a csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az előző rendszer áldozatait összekeverik a tettesekkel, és azt mondta, a honlapot le kell zárni, hozzáférhetetlenné kell tenni, amíg nem tudja a kormány garantálni, hogy a rajta lévő információk hitelesek. Bóka szerint Magyar Péter bocsánatkérése megkésett, az ügynek ugyanis szakmai és politikai felelősei is vannak. Majd azt is kijelentette, hogy Ruff Bálint, Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek felelősségét is meg kell állapítani az ügyben. Bóka azt mondta, ha ez nem történik meg, akkor a Fidesz parlamenti vizsgálóbizottság felállítását fogja kezdeményezni.
Lezsák Anna, Lezsák Sándor lánya a család közleményét olvasta fel a sajtótájékoztatón, és a levéltár bocsánatkéréséről azt mondta: „A bocsánatkérést tudomásul vesszük, de ezzel az ügy nem zárulhat le.” Lezsák Anna szerint évtizedek óta ismert, hogy a kommunista hatalom megfigyelte édesapját. Azt mondta, családja nem fogadja el, hogy ezt a téves adatközlést informatikai hibával magyarázzák. A Lezsák család követeli, hogy a téves közzététel körülményeinek részletes feltárását, a felelősök megnevezését, a személyi és jogi következmények érvényesítését, valamint az ÁBTL főigazgatójának azonnali lemondását. Azt is kérik, hogy a politikai felelősök is vállalják a felelősséget. Lezsák Sándor a történtek miatt bírósághoz fordul. Lezsák Anna arról is beszélt, hogy ez az ügy túlmutat a családjukon, a történeti levéltárnak ugyanis nagy felelőssége van abban, hogy az általuk nyilvánosságra hozott adatok pontosak és megfelelően értelmezhetők legyenek.
„A Tisza-kormány, a kormányfő, Magyar Péter erkölcsileg, politikailag megbukott” – mondta Lezsák Anna, hozzátéve, hogy mostantól illegitim bármit is mond Magyar.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy egyértelmű Magyar Péter felelőssége az ügyben, és neki kell vállalnia felelősséget ezért az óriási igazságtalanságért. Szerinte óriási nyomás volt a levéltári munkatársakon, és a kormány olyan határidőt talált ki az ügynökakták megnyitására, amit a levéltári alkalmazottak nem tudtak tartani. Ennek Rétvári szerint az lett a következménye, hogy ártatlan embereket tettek bele a bűnösök listájába. Rétvári azt mondta, azoknak az embereknek, akiket ártatlanul megbélyegeztek, életük végéig kell magyarázkodniuk. Megint a kommunista rendszer áldozatait hurcolják meg. Majd arra kérte Magyar Pétert, hogy ne hárítsa a levéltári beosztottakra a felelősséget.
ÁBTL főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz csütörtökön arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy a mágnesszalagon lévő adatok között olyan emberek nevei is szerepelnek, akik nem együttműködői voltak a kommunista rendszernek, hanem a megfigyeltjei. „Személyesen szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akit ez rossz hírbe kevert” – mondta a főigazgató, majd hozzátette, Lezsák Sándorról biztosan tudják, hogy ebbe a helyzetbe keveredett, és valójában a megfigyeltje volt a kommunista rendszernek.
Bóka János erre reagálva azt írta, az ÁBTL főigazgatója elismerte, hogy „november 4-én olyan emberek nevét hozták nyilvánosságra a »mágnesszalagos lista« részeként, akik valójában megfigyeltek voltak, nem pedig besúgók. Közéjük tartozik Lezsák Sándor is. A Tisza, igazi újkommunista tempóval összemossa az elkövetőket az áldozatokkal.” Bóka közölte, azt követelik, hogy „Magyar Péter kérjen bocsánatot azoktól, akiket a kommunisták után most a Tisza is megalázott, besározott, emberi méltóságukban meggyalázott”. Azt is követelik, hogy a teljes honlapot tegyék elérhetetlenné addig, amíg megnyugtatóan nem tudják megállapítani, ki volt együttműködő, és ki volt megfigyelt. „Követeljük a politikai felelősség megállapítását: Tarr Zoltánnak mennie kell!” – írta posztjában az ellenzéki politikus.
Az ÁBTL főigazgatója a Telexnek azt mondta, a titkosszolgálattól kapott adatbázis kijavítása után foglalkozik azzal, hogy lemond-e a hiba miatt. Hozzátette, személyes levélben fogja megkeresni a fideszes politikust, hogy bocsánatot kérjen a történtek miatt. Cseh Gergő Bendegúz arról is beszélt lapunknak, hogy Lezsákon kívül 163 megfigyelt neve kerülhetett ki a nyilvános adatbázisba, de ezeket azóta törölték onnan.
A Telex ügynökakták mellékletét a Telex a Szabad Sajtóért Közhasznú Alapítvány támogatja.