Mióta mérjük, nem volt még olyan meleg a Földön, mint hétfőn

2023. július 5. – 06:22

Másolás

Vágólapra másolva

Július 3-án, hétfőn megdőlt a melegrekord a Földön. Az amerikai Nemzeti Környezeti Előrejelzési Központ (NCEP) adatai szerint a világ átlaghőmérséklete 17,0 Celsius-fok volt. Ezzel megdőlt a 2016-ban elért 16,92 Celsius-fokos rekord – írja a BBC.

A csúcs nem előzmény nélküli, ugyanis az idei június volt az eddigi legmelegebb hónap a Földön. A múlt hónap rekorddöntését pont hétfőn erősítették meg a kutatók – amikor rögtön egy újabb rekordot is rögzíthettek.

A klímaváltozás kézzelfogható hatásai évről évre egyre látványosabbak, a bolygó legnagyobb tavai kiszáradnak, az óceánok soha nem voltak ilyen melegek, New Yorkban pedig világvége-hangulat van a kanadai erdőtüzek miatt. Az Atlanti-óceán vizeit júniusban példátlan hőhullám sújtotta, a hónap elején pedig még Szibériában is 39 fokot mértek.

A hétfői csúcshőmérséklet a legmelegebb a műholdas megfigyelések 1979-es kezdete óta. Szakértők szerint ez a legmagasabb érték a 19. század végén megkezdett műszeres feljegyzések óta.

„Az, hogy a globális felszíni levegő átlaghőmérséklete először érte el a 17 Celsius-fokot, amióta megbízható feljegyzések állnak rendelkezésünkre, jelentős szimbolikus mérföldkő a felmelegedő világunkban” – mondta Leon Simons éghajlatkutató.

Az Egyesült Államok déli része hetek óta úgynevezett hőkupola alatt szenved, Kínában tartósan magas, 35 fok fölötti nappali hőmérsékleteket mérnek, Észak-Afrikában a meleg megközelítette az 50 fokot. A Déli-sarkvidéken, ahol most tél van, szintén időjárási anomáliákról számoltak be: nemrég a Galindez-szigeti ukrán Verandszkij antarktiszi kutatóállomás munkatársai 8,7 fokot mértek, ami új melegrekordot jelent – írja az MTI.

A tudósok szerint a rekordokat az El Niño természetes légköri jelenség és az emberiség folyamatos szén-dioxid-kibocsátása együttesen okozza.

„Most, hogy megkezdődött az El Niño melegebb szakasza, a következő másfél évben még sok napi, havi és éves rekord megdőlésére számíthatunk” – figyelmeztetett Simons. A tudósok úgy vélik, hogy a nyár előrehaladtával és az El Niño erősödésével további rekordok dőlnek majd meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!