Rábólintott a portugál környezetvédelmi hivatal az ország legnagyobb lítiumbányájára

2023. június 1. – 06:09

Másolás

Vágólapra másolva

A portugál környezetvédelmi ügynökség elfogadta a Savannah Resources környezetvédelmi jelentését az ország legnagyobb tervezett külszíni lítiumbányájáról, írja az AFP hírügynökségre hivatkozva a The Straits Times. Az ügynökség szerint az észak-portugáliai Barroso-projekt „több feltétel mellett a környezeti hatásnyilatkozat pozitív elbírálását kapta”.

Az ügynökség közleménye szerint az eredeti javaslatot jelentősen módosították a vizek és a biológiai sokféleség védelme érdekében.

A Savannah Resources szerint a jóváhagyás kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy a projekt a környezetvédelmi engedélyezési folyamat következő szakaszába lépjen.

Covas do Barroso évek óta küzd a brit óriásvállalattal, a falu szerint a szomszédos dombra tervezett külszíni lítiumbánya veszélyezteti a világörökségi mezőgazdasági és állattartó módszereiket. A kevesebb mint 200 állandó lakó töretlen ellenállása a világsajtót is bejárta.

Közben viszont az Európai Uniónak egyre fontosabb, hogy az úgynevezett kritikus nyersanyagokat a kontinensen termelje ki és dolgozza fel – a zöld átálláshoz ugyanis a jelenleg felhasznált mennyiség többszörösére lesz szükség, az EU pedig kényelmetlenül nagy arányban függ az importtól, így többek között Kínától is.

Jó megoldás valószínűleg nincs: senki nem akar lítiumbányát a szomszédba, de a nettó nulla kibocsátási célok eléréséhez és a védelmi kapacitás növeléséhez elengedhetetlen a biztos nyersanyagforrás.

A témáról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!