Arcvakság – ez a ritka betegség lehet a hosszú Covid legújabb azonosított tünete

2023. május 17. – 20:27

Másolás

Vágólapra másolva

Először hozták összefüggésbe a koronavírus-fertőzés hosszú távú következményeit az emberiség három százalékát érintő ritka betegséggel, az úgynevezett arcvaksággal. Egy elsőként az amerikai Dartmouth College kutatóinak Cortex folyóiratban megjelent márciusi tanulmánya szerint lehetséges, hogy a hosszú Covid szelektív arcfelismerési problémákat is okozhat, de egyelőre nem világos, hogy a jelentésben szereplő alanyon, a 28 éves Annien kívül mások is elvesztették-e arcmemóriájukat a fertőzés miatt.

Annie-t 2020 márciusában betegítette meg a vírus, majd amikor júniusban meggyógyult és viszontláthatta családját, nem volt képes azonosítani az apja arcát. Mint a tanulmányban írják, a részmunkaidős portréművészként tevékenykedő nő azt is észrevette, hogy folyamatosan a referenciafotókra kell támaszkodnia a rajzoláshoz, ahelyett, hogy óránként néhányszor ellenőrizné azokat, ahogy korábban tette, mert nem tudta megjegyezni a látottakat.

Az arcvakság vagy prozopagnózia az arcok feldolgozására specializálódott agyi régiók károsodásának következménye. Létezik veleszületett és szerzett formája, melyek közül a tanulmányban szereplő 28 éves nő esetében az utóbbi állhat fenn. Annie arról is beszámolt, hogy nehézségei vannak az ismerős helyeken való eligazodás során, például a helyi élelmiszerboltban és az ehhez hasonló tájékozódási problémák gyakran társulnak az arcvaksághoz, állapították meg a kutatók.

A kutatók négy speciális arcmemóriatesztet végeztek, hogy jobban megértsék Annie problémáit. Arra voltak kíváncsiak, hogy képes-e felidézni hírességek arcát, esetleg összekeveri azokat az idegen arcokat ábrázoló képekkel. Amikor a teszt eredményeit összevetették tíz hozzá hasonló korú nő eredményeivel, a huszonnyolc éves nő minden esetben lényegesen rosszabbul teljesített. Annie-n a hosszú Covid egyéb tünetei is jelentkeztek, beleértve a fáradtságot és az agyködöt. Nem valószínű azonban, hogy arcvaksággal kapcsolatos tünetei a kognitív funkciók általános hanyatlásából eredtek, állapítják meg a tanulmányban.

Előzőleg olyan fertőző betegségeket hoztak összefüggésbe az arcvakság kialakulásával, mint a bakteriális agy- és gerincvelő gyulladást, valamint idegrendszert károsító Whipple-kórt, bár ez utóbbi eset ritkán fordul elő, írják a tanulmány készítői. Egy korábbi esetben szintén a koronavírus-fertőzés következtében veszítette el valaki az arcmemóriáját, de az illető jobb agyféltekés agyvérzésen is átesett, ami általában szintén ezzel a tünettel jár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!