Mérgező anyagok kerülhetnek a környezetbe a WC-papírból

2023. március 19. – 12:23

Másolás

Vágólapra másolva

PFAS-vegyületeket találtak számos ismert WC-papír-márkában, írja a The Guardian. A vécéken leöblített és a szennyvíztisztító telepekre kerülő hulladék így valószínűleg szennyezi a vizet, állapította meg egy új kutatás. A szennyvíztelepen a vegyszerek a szennyvíziszapba is kerülhetnek, amelyet végül műtrágyaként szórnak ki a szántóföldre.

PFAS-vegyületek, más néven az örök vegyszerek egy 12 000 vegyszerből álló osztály. Ezek közül sok található például a teflonbevonatban, ételcsomagolásban és gyerekülésben. Sok egészségi problémát okozhatnak az embereknek is: például magas koleszterinszintet, pajzsmirigybetegségeket, veserákot. A másik nagy hátrányuk, hogy több ezer év is kellhet ahhoz, hogy lebomoljanak, és folyamatosan mérgeznek. Ezek a vegyi anyagok jelentős környezeti stresszt okozhatnak a vadon élő állatoknak.

A kutatásban 21 népszerű WC-papír-márkát vizsgáltak Észak-Amerikában, Nyugat-Európában, Afrikában, Közép-Amerikában és Dél-Amerikában, de a kutatók nem nevezték meg a márkákat. Ami még fontosabb: a kutatás során, amit egyébként a Floridai Egyetem tudósai végeztek, nem vették figyelembe a közvetlen használat során jelentkező esetleges egészségügyi veszélyeket.

Az újrahasznosított papírt használó márkák ugyanolyan sok PFAS-vegyületet tartalmaztak, mint azok, amelyek nem ilyen típusú papírt adnak ki, és az is előfordulhat, hogy a PFAS-okat egyáltalán nem lehet elkerülni a WC-papírban.

Azt nem tudni, hogy honnan kerül pontosan a PFAS a WC-papírba, a WSVN floridai televíziónak nyilatkozó, a WC-papíripart képviselő kereskedelmi csoport szerint nem szándékosan. A kutatók azt feltételezik, hogy a feldolgozási folyamat során, esetleg a feldolgozást végző gépekről kerülnek a vegyületek a termékbe.

A kutatók felhívták a figyelmet: nem azt akarják mondani, hogy az embereknek kevesebb WC-papírt kéne használniuk, vagy hogy a vegyületek kivonhatók a gyártási folyamatból, hanem a PFAS-ok széles körű előfordulására akarják felhívni a figyelmet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!