Oda kell figyelni a gombákra, de még nem okoznak zombikórt, mint a The Last of Usban

2023. február 8. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

A valóságban is létezik a The Last of Usban zombikórt okozó Ophiocordyceps gombanemzetség, amelynek egyik mutálódott változata az HBO sorozatában kórságot okoz az embereknél – és a valóságban is képes megbetegíteni bizonyos fajokat, ám az nem az ember, hanem a rovarok.

A CNN a gombafenyegetés mértékéről írt egy friss cikkében, amiben arra jutottak a megkérdezett szakértővel, hogy valóban oda kell figyelni a gombákra, mert a nedves, meleg, több kórokozót rejtő világban nagyobb fenyegetést jelenthetnek majd az emberekre, mint korábban.

„Mindenhol gombaspórák vesznek körül bennünket. Azóta élnek velünk, hogy még modern emberré váltunk volna. A spórák elleni védekezéshez hozzá kell szoktatni az immunrendszerünket, mivel sok közülük potenciális kórokozó” – mondta a lapnak dr. Matthew Fisher, az Imperial College London orvosprofesszora, aki kutatásaiban a patogén gombákkal foglalkozik.

A tudósok folyamatosan azonosítanak új gombákat – csak tavaly négyet találtak –, de nem mindegyik jelent veszélyt az emberre. Eddig mintegy 4 millió különféle gombafajt ismertek fel a szakértők, amelyek közül mindössze 300-at azonosítottak embereket is megfertőző kórokozóként. Idetartozik egyebek mellett a lábgombát okozó gombafaj, szájpenészt, sőt, a korpásodást okozó gombafertőzés is, amik ugyan zavaróak, de kezelhetőek.

Vannak azonban ennél súlyosabb megbetegedéseket okozó gombafélék, nem csoda, hogy 2022-ben az Egészségügyi Világszervezet közölte: a gombás kórokozókat „komoly fenyegetésnek” tekinti a közegészségügyre, és közzétette, hogy mely az a 19 gombafajta, amelyekre a világnak figyelnie kell.

A WHO listáján szereplő négy legkritikusabb faj egyike a cryptococcus neoformans, egy élesztőgomba, amely a talajban él. Az emberek be is lélegezhetik a gombasejteket, és a legtöbben nem is betegszenek meg tőle. De legyengült immunrendszer esetében megfertőzheti a tüdőt és az idegrendszert is. Az évek során a kutatások azt mutatták, hogy ez a gomba ellenállóbbá vált az egyes kezelésekkel szemben. Felhívták a figyelmet a Candida aurisra is, ami könnyen terjed emberről emberre, de akár orvosi berendezésekről is. A gombafajta világszerte egyre több kórházi járványt okozott, és ez a veszély a Covid–19-járvány idején még nagyobb lett.

Figyelmeztettek az Apergillus fumigatusra is, ami egy olyan penészgomba, amely szinte mindenhol megtalálható, ugyanakkor tüdőbetegséget okozhat a legyengült immunrendszerű embereknél. Problémásnak ígérkezik a szájban és belekben egészségesen is előforduló Candida albicans – ez az élesztőgomba akkor okoz problémát, ha túlszaporodik. Ez felelős például a pelenkakiütésért és a szájpenészért is.

A gombás fertőzéseknek leginkább a krónikus betegek vannak kitéve – és a CNN cikke szerint a fertőzések száma részben azért is emelkedett, mert egyre több az immunhiányos beteg.

„Ami változik, az az, hogy több ember, aki ki van téve ezeknek a magas kockázati tényezőknek. Öregedő népességünk van, és sok vegyi anyagot használtunk a környezetben, ami a gombákat alkalmazkodásra kényszeríti” – magyarázta az okokat Fisher, hozzátéve, hogy a klinikai gombaellenes gyógyszerek sem mindig működnek elég jól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!