A sivatagban zöldellő futballpályáknak súlyos környezeti áruk van

Legfontosabb

2022. november 13. – 17:21

A sivatagban zöldellő futballpályáknak súlyos környezeti áruk van
Az al-Bajt Stadion, a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság nyolc arénájának egyike a fővárostól, Dohától mintegy 50 kilométerre északra fekvő al-Korban – Fotó: Ali Haider / EPA / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Telexen eddig is foglalkoztunk környezetügyekkel, de a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy bemutassuk az éghajlatváltozás hatásait, és azt, hogy hogyan alkalmazkodhatunk hozzá. Az ilyen tartalmainkat ezentúl a KLÍMAZÓNA címke alatt találja meg legkönnyebben, legyen szó energetikáról, természetvédelemről, életmódról vagy környezetpolitikáról.

Azok után, hogy Szaúd-Arábia téli Ázsia-játékokat rendez, nem nagyon van min csodálkozni. Tengernyi pénzzel és energiával az ember felül tudja írni az alapvető környezeti adottságokat, így egy sivatagot is lehet termővé varázsolni vagy a melegben telet megidézni. Az Arab-öböl jobbára sivatagi országai a tengervíz sótalanításából fedezik édesvízkészletük nagy részét, de ennek súlyos környezeti ára van.

Víz nélkül is vízbőség

A világ idén Katarra figyel, mert az ország november közepétől a futball-világbajnokság házigazdája lesz egy hónapon át. Az őszi-téli időpont ellenére európai mércével mérve még mindig meleg lesz, így a stadionokat is hűteni kell. Katarban, ahol évente 70 milliméter csapadék esik átlagosan, esélye sincs egy a futballhoz nélkülözhetetlen zöldellő gyepnek, hacsak nem vetnek be néhány trükköt. Az egyik ilyen, hogy már szeptembertől hűtik a növekedésnek induló fűszálakat.

Az öntözés még mérsékelt éghajlaton is kulcskérdés, a sivatagban pedig még inkább fontos lehet minden egyes milliliter víz. A katari pályákra nyári időszakban az intenzív párolgással is számolva naponta 50 ezer, telente 10 ezer liter vizet juttatnak ki. A nyolc vb-stadion játéktere mellett még 136 másik pályát is öntöznek a sótalanított tengervízből a Reuters információi szerint. Katar karbonsemleges világbajnokságot ígért, amit már eddig is kritikával illettek főként az építkezések miatt, de a vízgyártás úgyszintén támadási pontot jelenthet az országnak.

A futball is sok vizet felszippant, de Dohában, a fővárosban gyakran találkozni buján zöldellő kertekkel is, amelyek rácáfolnak a sivatagi körülményekre. Katar szomszédjaiban is meglehetősen bőkezűen bánnak a vízzel. Az Egyesült Arab Emírségekben sem mondanak le a gondozott pázsitról és vízi parkokról, a dubaji szökőkút például fél óránként 83 ezer liter vizet lövell fel a magasba. Szaúd-Arábiában és Bahreinben is sok helyen a gazdagság és a luxus jelképeinek tekinthetők a nagy kiterjedésű városi parkok vagy magánkertek.

Ez a rongyrázás, de a térség folyamatosan növekvő népessége is egyre több ivóvizet igényel, amellett, hogy az állattenyésztésnek és növénytermesztésnek is szüksége van édesvízre. Némileg ellentmondásosnak tűnik, de a vízhiányos régióban nagyon magas a vízfelhasználás. A Worldometers adatai szerint Katarban 1406, Bahreinben 835, Szaúd-Arábiában 1933, Kuvaitban 1171, az Egyesült Arab Emírségekben 2387, Ománban 1517 liter az egy főre jutó napi vízfelhasználás. Összehasonlításképpen Magyarországon ez a szám 1403, vagyis lényegében pont annyi, mint nyolcszor kisebb területű, háromszor alacsonyabb népességű Katarban.

Sósból édes

Az öböl menti államok inkább csak tengervízben bővelkednek, így az édesvízigényüket csak úgy tudják fedezni, ha elvégzik a sótalanítást. Tengervízből édesvizet pofonegyszerű módon lehet csinálni: egyszerűen fel kell fogni az elpárolgó vizet. Kis léptékben a folyamathoz a hőt a napsugárzás is képes biztosítani, de amikor naponta több ezer köbmétert kell áthajtani egy rendszeren, akkor a nap már édeskevés. Az iparszerű sótalanítást hatalmas, ma még többnyire fosszilis tüzelőanyagokkal, gázzal, olajjal üzemeltetett erőművekben végzik.

Több technológia létezik, a desztillációs eljárásoknál a vizet hőenergiával párologtatják el, majd kicsapatják, míg a fordított ozmózisos technikával egy félig áteresztő membránon nyomják át a tengervizet. E módszerekben az a közös, hogy rettentő sok energiát igényelnek.

Szaúd-Arábia egyik sótalanító erőműve a Dammámtól 95 kilométerre északra fekvő Dzsubailban – Fotó: Giuseppe Cacace / AFP
Szaúd-Arábia egyik sótalanító erőműve a Dammámtól 95 kilométerre északra fekvő Dzsubailban – Fotó: Giuseppe Cacace / AFP

Szaúd-Arábiában, amely a világ legnagyobb sótalanítója, 30 üzemben naponta összesen 300 ezer hordó (47,7 millió liter) kőolajat égetnek el az édesvíz érdekében, és ez még csak a térség egyik országa. Összesen több száz sótalanító üzemel az öböl menti országokban, hatalmas mennyiségű üvegházgázt juttatva a légkörbe, amivel gyorsítják az éghajlatváltozást.

A sótalanító üzemek az élővilágot közvetlenül is károsítják, a beömlőnyílásokon nagy sebességgel áramló víz magával sodor egy csomó kisebb élőlényt, például halakat passzíroz szét a szűrőrácsokon, de a rendszerbe bekerülő halikrák is megsemmisülnek.

Az örvendetes dolog, hogy a folyamat végén az élethez nélkülözhetetlen édesvizet kapjuk meg, de melléktermékként megmarad egy csomó használhatatlan, sőt mérgező anyag. Minden egyliternyi édesvízre jut 1,5-1,7 liter sós oldat. Ha ezt visszapumpálják a tengerbe, a jóval nagyobb sókoncentráció elpusztíthatja a part menti életközösségeket. A só mellett legtöbbször más szennyező anyagok is kerülnek ebbe a maradékvízbe, sok esetben kimutathatók a sótalanítás során használt vegyszerek, az üzemek korróziójából származó nehézfémek, habzásgátlók is, ezek pedig szintén halálosok lehetnek a tengerfenék kisebb élőlényeire, és korallzátonyokat is veszélyeztethetnek.

Mi lehet a jövő?

Az olyan part menti nagyvárosokban, mint például Dubaj vagy Doha, egyre nagyobb népesség koncentrálódik, így mindenki azzal számol, hogy még több édesvízre lesz szükség. A régióban 2027-ig 37 százalékos kapacitásbővítést terveznek. Hogy ez a növekedés milyen kibocsátásokkal jár, az nagyban függ attól, milyen technológiával valósítják meg az új üzemeket.

A sótalanításba megújuló energiákat (nap, szél, hullámok) is be akarnak vonni, de a kutatások mind ez idáig nem minden esetben voltak meggyőzők. Az eddigi tapasztalatok szerint megújuló energiával alacsonyabb hatásfokkal lehet édesvizet előállítani.

Szaúd-Arábiában egy napkollektoros kupolától várják a megoldást. A Solar Water nevű londoni székhelyű céggel együttműködve a 20 méter magas, üvegből és acélból készült kupolát a tervek szerint tükrökkel veszik majd körül, amelyek a napfényt összegyűjtve felmelegítik a tengervizet, amelyet aztán egy külön kamrában kondenzálnak, majd édesvízzé desztillálnak.

A Solar Water látványterve – Forrás: Solar Water
A Solar Water látványterve – Forrás: Solar Water

Christopher Sansom, a Derby-i Egyetem professzora és a Solar Water igazgatója azt mondta a Guardiannek, hogy bár a napsütéses órák számával Szaúd-Arábia jól áll, azért vannak korlátai a napenergiának. A felhők vagy a szél megakadályozhatják a termelést, és a napelemeket folyamatosan meg kell tisztítani a portól és homoktól, ha azt akarják, hogy jól működjenek.

A napelemes üzemeltetésnek egy másik korlátja is van, ahogy arra Bruce Logan, a Pennsylvania Állami Egyetem professzora felhívta a figyelmet a National News-ban: „A sótalanító üzemekkel az a gond, hogy szeretnek a nap huszonnégy órájában működni. Az erőművet napközben be kellene kapcsolni, este pedig le kellene állítani. Az üzemek nem így működnek. Nincs olyan villamosenergia-tárolónk, amellyel napközben áramot tudnánk termelni ahhoz, hogy az üzemet éjszaka is üzemben tartsuk” – mondta. Szerinte az lehetne majd jó megoldás, ha napközben elektrolízissel hidrogént állítanának elő, és ezt a hidrogént használnák az éjszakai működtetésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!