Mesterséges levéllel termelnek üzemanyagot napfényből és vízből

2022. augusztus 23. – 11:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A természetből és biológiaórákról ismert, a növények leveleiben lezajló folyamatot másoltak le tudósok, így egy mesterséges levél segítségével állítottak elő energiát, egészen pontosan folyékony halmazállapotú üzemanyagot. A Cambridge-i Egyetemen dolgozó Virgil Andrei elmondása szerint a kutatócsoport által készített mesterséges levelek pont úgy működnek, mint a növények levelei, csak épp nem cukrot, hanem hasznos vegyi anyagokat állítanak elő.

Tehát bár az energia előállítása részben napfény segítségével történik, nem valamiféle furcsa napelemről van szó. A levél a növények fotoszintetikus folyamatát másolja, és két különböző típusú, ólom-perovszkitból, egyfajta napelemből készült üzemanyagcellát használ a szintézisgáz építőelemeinek előállításához.

A mesterséges, vízen úszó levél – Fotó: Virgil Andrei
A mesterséges, vízen úszó levél – Fotó: Virgil Andrei

A szintézisgáz hidrogén- és szén-monoxid-molekulák kombinációja és számos ipari folyamat alapvető összetevője. A szintézisgáz önmagában is felhasználható üzemanyagként, és van remény arra, hogy átveheti más, szennyezőbb üzemanyagok helyét például a légi közlekedésben vagy a közúti járművek belső égésű motorjaiban. Csakhogy hagyományosan a szintézisgázt leggyakrabban fosszilis tüzelőanyagok, például szén és földgáz felhasználásával állítják elő, ami azt jelenti, hogy még mindig jelentős károsanyag-kibocsátási forrást jelent. A mesterséges levél prototípusához hasonló eszközök ígérete az, hogy kiküszöbölhetik a hagyományos fosszilis tüzelőanyag-alapú szintézisgázzal járó problémákat.

A Cambridge-i Egyetem kutatócsoportja már 2019-ben kidolgozta a levél első verzióját, amely hasonló energia-előállításra volt képes, ám még sokkal nagyobb volt, így korlátozott volt a használhatósága. Az újabb verzió viszont annyira kicsi és könnyű lett, hogy képes úszni a víz felszínén, pont mint egy levél.

A Gizmodo cikke szerint Andrei arról is beszélt, hogy a mostani levél még csak prototípus, tehát további tesztelésre lesz szükség, hogy kiderüljön, a normál életben hogyan funkcionálna, de a fejlesztés rámutat, milyen lehetőségek rejlenek a technológiában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!