Az amerikai hírszerzés néhány ufóészlelést továbbra is képtelen megmagyarázni

2022. május 17. – 23:11

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államokban 1969 óta először tartottak kedden kongresszusi meghallgatást az azonosítatlan repülő tárgyakról, közkeletű nevükön ufókról, és több törvényhozó arra jutott, hogy mivel potenciális nemzetbiztonsági fenyegetést jelenthetnek ezek a tárgyak, komolyan kell foglalkozni velük.

A meghallgatás előzménye az a jelentés, amelyet tavaly hoztak nyilvánosságra az ufókról. A hírszerzési dokumentumban 144 azonosítatlan repülő tárgy szerepelt, és ezek közül a vizsgálat végére csak egyet tudtak megmagyarázni az elemzők.

Attól nem tartanak, hogy egy sci-fi filmet másolva földönkívüli lények inváziója söpörné el az Egyesült Államokat, de azzal számolnak, hogy Oroszország vagy Kína esetleg bevet egy eddig nem ismert technológiát az amerikai légtérben.

Az észlelések elemzésével megbízott két magas rangú tiszt azt mondta, hogy a legtöbb tárgyat végül is azonosítani lehetett, de azt mondták, hogy számos eseményre nem tudtak magyarázatot találni, néhány ufó pedig minden érzékelhető meghajtás nélkül mozgott.

Egy azonosítatlan repülő tárgy, amelyről az amerikai haditengerészet egyik pilótája készített fotót – Fotó: Amerikai Védelmi Minisztérium / AFP
Egy azonosítatlan repülő tárgy, amelyről az amerikai haditengerészet egyik pilótája készített fotót – Fotó: Amerikai Védelmi Minisztérium / AFP

Az egyik ilyen 2004-es incidens során a Csendes-óceánon egy repülőgép-hordozóról induló vadászpilóták egy olyan objektummal találkoztak, amely mintha hogy több tízezer lábnyit süllyedt volna a levegőben, mielőtt megállt és lebegett.

Egy videófelvételen, amelyet kedden mutattak be először a nyilvánosságnak a BBC szerint, egy olyan tárgy látható, amelyik elhúz az amerikai haditengerészet egyik vadászgépe mellett.

Scott Bray, a haditengerészeti hírszerzés igazgatóhelyettese az mondta, hogy van néhány olyan esemény, amelyeket nem tudnak megmagyarázni a rendelkezésre álló adatokkal, többször ismeretlen repülési jellemzőkkel találkoztak.

Bray sem osztja azt az elképzelést, hogy földönkívüliekről lenne szó, hiszen soha nem találtak eddig szerves vagy szervetlen anyagokat, roncsokat az ilyen események után, és kommunikációs kísérletekről sem tudnak.

A hírszerző azt is mondta, hogy a korábbi 144-ről már 400-ra növekedett a regisztrált incidensek száma.

André Carson demokrata képviselő, aki a meghallgatást is vezette, arra utalt, hogy amikor azonosítatlan tárgyakat észleltek a pilóták, féltek jelenteni ezeket, mert kinevették őket. Így aztán a hírszerzés sem foglalkozott az ufókkal.

BBC, NPR

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!