A szem nemcsak a lélek, hanem a halálos betegségek tükre is lehet

2022. január 19. – 10:23

A szem nemcsak a lélek, hanem a halálos betegségek tükre is lehet
Fotó: Karen Bleier / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A British Journal of Ophthalmology nevű tudományos szemészeti folyóiratban megjelent kutatás szerint a retina vizsgálatával meg lehet állapítani egy halálos betegség esélyét a pácienseknél – írja a CNN.

A melbourni egyetemen végzett kísérletben 130 000 retinafelvételt vizsgáltak meg, 40 és 69 év közötti páciensektől. A felvételeket az úgynevezett deep learning technológiával vizsgálták meg. A kutatás lényege pedig az volt, hogy megállapítsák a különbséget egy páciens valós kora és a retinán mért kora között.

Ez a korkülönbség az, ami biomarkerként szolgálhat bizonyos súlyos, halálos betegségeknél. Ha az eltérés egy év a kettő között, az már 2 százalékkal növelte a halál lehetőségét, és minden évkülönbség 2 további százalékkal növelte az esélyt.

Ha a különbség három, öt vagy tíz év volt a két mérés között, ez az érték már 67 százalék volt. Két típusú betegség esetén nem pontos az előrejelzés: ráknál és keringési rendellenességeknél.

A CNN által megkérdezett szemészorvos, dr. Sunir Garg azt nyilatkozta, hogy a kutatásban a számítógépnek olyan pontossággal sikerült megállapítani egy páciens korát, amire a szemészek nem képesek.

A szakértő szerint ugyan még további tesztekre van szükség, sokkal több mintán, de a kutatás azt már ennyi alapján is megmutatta, hogy a retina non-invazív vizsgálata is segíthet pontosabb képet adni a páciensek egészségügyi állapotáról.

(CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!