Hadsereggel mentek az esztergomi tigris és szökött társai ellen, de soha nem lett meg a Magyarországon kóborló hét fenevad

2021. december 18. – 10:56

Másolás

Vágólapra másolva

A kiskunhalasi fekete párduc a rendőrség szerint valóban létezik, a legendás állatok és megfigyelésük azonban néha még izgalmasabb, ha soha nem sikerül hitelt érdemlően a nyomukra bukkanni. 1901-ben először egyetlen tigris okozott riadalmat, de hamarosan már társai is akadtak. Hamarosan több megye, a katonaság, a sajtó és fél Magyarország őket üldözte. A hét fenevad története.

Az Arcanum Digitális Tudománytár Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, ahol az elmúlt évszázadok újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldalában kereshetünk, böngészhetünk, legyen szó napi- vagy hetilapokról, sportújságokról vagy női magazinokról. Ráadásul karácsonyi akció keretében féláron lehet előfizetéshez jutni. Az egyéves 15 000, a féléves pedig 10 000 forintba kerül. Ezen az áron ajándékkártyát is vásárolhat, így karácsonyi ajándékként a fa alá kerülhet az Arcanum. Ez a cikkünk az Arcanumban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült.

Az első kishírek októberben jöttek az esztergomi fenevadról. Először csak egyetlen tigrisről volt szó, de hamarosan már rögtön hét állatról beszéltek az emberek. Mint a jelenések könyvében, csak ezek nem a tengerből bukkantak fel, hanem egy vándorcirkuszos menazsériájából szöktek meg a vonatról.

1901 őszén és telén a magyar sajtó legkedveltebb témája az országban állítólag többfelé pusztító, a népet rettegésben tartó tigris és más bestiák holléte, az ellenük foganatosított intézkedések hiábavalósága és a megfogalmazódó kétségek voltak. Bár Tigris és a magyar Százholdas pagonyba illetéktelenül betévedő többi migráns állat ellen a honvédséget is bevetették, a miniszter pedig külön tigrisrendeletet adott ki, az sem kizárt, hogy csak egy országos pánikot keltő rémhírről volt szó – hasonló kétséges esetekre jó pár példa van későbbről is: a harmincas években az újság egyenesen azzal a címmel jelent meg, hogy Ismeretlen, vérengző vadállatok közelednek Pécs felé – Rettegés és széttépett állatok tömege a mecseki falvakban. Ezek a vadállatok szerencsére ugyanúgy nem érkeztek meg soha Pécsre, mint ahogy a kétezres években sokak által üldözött mecseki tigrisnek sem akadt a nyomára senki – és remélhetőleg a napokban felfedezett párduc sem fog senkinek a nyomára bukkanni Kiskunhalason sem.

1901-ben a tigrist először Párkánynál, a Duna közelében látták felbukkanni. Szavahihető és kevésbé hihető beszámolók szerint a környéken egy ismeretlen fenevad nagyban pusztította az állatokat, és hatalmas rémületet okozott. „Párkány és vidéke alighanem sivatagnak hiszi most magát és álmában oázisokat, tevés karavánokat és miegymást vet föl lankás oldalain a képzelet” – számolt be némi távolságtartással a nagybecsű Vadász Lap Tigrisvadászat — a Duna mellett címmel, tudatva minden nagymacskára szomjas érdeklődővel, hogy a vadállat egy Kramer nevű mészárosnak harmincznégy juhát tépte szét. A lap szerint a véres nyomokat követve Esztergomból a 26. gyalogezred egyik százada vonult ki az állat üldözésére.

Forrás: 8 Órai Ujság, 1934. december 30. (20. évfolyam, 294. szám) / Arcanum Digitális Tudománytár
Forrás: 8 Órai Ujság, 1934. december 30. (20. évfolyam, 294. szám) / Arcanum Digitális Tudománytár

A következő hónapokban politikai oldaltól függetlenül a magyar sajtó egyik kedvenc témája lett a tigrissel és társaival kapcsolatos legfrissebb aktualitások követése. Hamarosan ugyanis már bűntársai is akadtak.

„Az elszabadult fenevadak száma egyre szaporodik. Mire a rémhír Balassa-Gyarmatig jutott, az egy szál tigrisből hét darab lett; Hontmegyében már megszökött oroszlánok­ról is tudnak, a barsiak pedig jegesmedvékről is. Egyszóval, egész csomó különféle fenevad barangol az országban. Legérdekesebb azonban az egész históriában az, hogy eddigelé még senkisem látta a megszökött tigrist vagy hogy igen valószínű, hogy az nem is tigris, amit a félország hajszol, hanem valami bitangoló kandúr-macska”

– gúnyolódott a Budapest című politikai napilap, címlapján egész oldalas karikatúrával, ilyen, tipikusan Nagykörúton belüli képaláírással: „Az elszabadult tigris, amely voltaképpen macska!”

Pedig a tigris nem tűnt kacsának, erről a nép, amit több vármegyében is félelemben tartott a hír, meg volt győződve. A korabeli újságok csendről, rendről, várakozásteli, marcangoló félelemről számoltak be: „Az esti szürkület beálltakor minden falu kihalt, embert az utcán látni nem lehet.” Különösen Esztergom, Nógrád, Hont és Bars vármegyékben a lakosság alig mert a község határából mozdulni, hogy is tették volna, amikor újabb és újabb hírek érkeztek ismeretlen vadállatok felbukkanásáról. Még a vasárnapi kocavadászok is eltűntek, ők a Pesti Hírlap szerint inkább a meleg szobában kártyáznak, mint hogy vásárra vigyék a bőrüket, amikor odakint mindenféle oroszlánok akarnak bosszút állni a lelőtt nyulakért és fácánokért. „Ezek a bestiák nem igen respektálják a vadászegyenruhát, a vadászati engedélyt, sőt a duplapuskát sem s így egyáltalán nem érdemes kikötni velük. Mindebből természetesen az következik, hogy az államnak kellene ez állítólagos fenevadakat kipusztítani vagy a hírt megcáfolni.”

A hatóságok nem is maradtak veszteg. A főispánok többfelé hajtóvadászatot rendeltek el, és Széll Kálmán miniszterelnökhöz és belügyminiszterhez fordultak, hogy biztosítson katonai segítséget is a tigris elleni hajszához. Széll Kálmán erre kiadta utasítását az Esztergom környékén garázdálkodó tigris ellen. „A tömérdek miniszteri rendelet között most már van egy, amely alighanem példátlanul fog állani Magyarországon örökidőkre és amelyet «tigris-rendelet»-nek fog elnevezni a jövő krónikása” – froclizott a sajtó. Az alispánoknak címzett rendelet szövegéből azonban további részletekre derül fény:

„Hozzám érkezett jelentés szerint Esztergom vármegye párkányi járásában, állítólag valamely állatseregletből elszabadult két oroszlán, két tigris, fekete farkas és két hiéna, összesen hét darab fenevad tartózkodik. Felhívom címedet, miszerint sürgősen távirati úton rendeljen el nyomozást arra nézve, nem-e hatósága területén lévő valamely állatsereg­letből szabadultak el az említett fenevadak? Ha igen, mily számmal s mifélék?”

Ez feltehetően soha nem derült ki, de az újságok ezután már tényként írhattak az állományról. Főleg, hogy a Pest megyei alispán is hitelt érdemlőnek találta, hogy egyszerre több veszedelmes állat is illegálisan tartózkodik a megyéjében. Először arról beszéltek, hogy Komáromban égett le egy cirkuszi állatsereglet, és a zűrzavarban szabadultak el tigrisek és oroszlánok. Ennek tulajdonosa mindösszesen öt állattal lépett fel a váci vásáron, ami gyanúsan kevés. Később egy másik változat gyökeresedett meg: eszerint a vadálla­tokat Hamburgból szállította egy állatkereskedő egy külön erre a célra készült vasúti kocsiban, ám azok a mozgó vonatról valahol Érsekújvár után megszöktek.

„Minden újságot olvasó tudja, hogy Esztergommegye mostanság szörnyű rettegésben vagyon. Egy nyomorult tigris, dacára annak, hogy tulajdonosa, egy menazsériás naponkint nagy adag friss húsokkal táplálta, sőt hír szerint a rendes ebéd után feketekávéhoz és csibukozáshoz is hozzászoktatta, mondom, ez a nyomorult tigris a legrutabb hálátlanságot követte el, mert szép ketrecét nemrégiben ott hagyva elillant, anélkül, hogy búcsút vett volna” – írta Afrika Esztergommegyében címmel a Hazánk.

Nemsokára a Komárom megyében vadászó Frigyes főherceg táviratozta, hogy a tigris minden bizonnyal átúszta a Dunát, és már onnan délre húzza meg magát a Gerecse rengetegében. Ide már két századot rendeltek ki. „Ez a fenevad erdő­ségbe vetette magát s azóta nemcsak a fogyasztási illetékekkel maradt hátralék­ban, hanem az állam adóalanyait is veszélyezteti. Ennek a sztrájkolónak a magyar állam kemény feleletet adott. Kétszáz emberből álló katonaság vonult ki ellene, oldalfegyverrel, Manlicherrel és éles golyó­val! A tigris meg fogja tanulni azt, hogy a magyar haderővel tréfálni nem lehet” – ironizált a sajtó azon, hogy a Magyar Királyi Honvédség egy afrikai go­nosztevő megregulázásával foglalatoskodik. „Beavatott körökben azt beszélik, hogy a fővárosi állatkertből a kenguru megszökni készül és Pest vármegyét terrorizálni fogja.”

Forrás: Budapest, 1901. november 3. (25. évfolyam, 303. szám) / Arcanum Digitális Tudománytár
Forrás: Budapest, 1901. november 3. (25. évfolyam, 303. szám) / Arcanum Digitális Tudománytár

A tigris ellen kivezényelt hadsereg végül csak egy farkast lőtt, de azt mondták, ez az a nevezetes fekete farkas, ami szintén a szökevények közé tartozik, és ritkaságára tekintettel a kitöméséről döntöttek. A többi vadállatnak azonban nyoma veszett. Az újságok azzal magyarázták, hogy a tigris éjszakai állat, nappal alig mutatkozik, förtelmes vérengzéseit éjjel követi el. Egy Cselka János nevű főkáptalani intéző így is állította, hogy őt tigris támadta meg. Hogy ez nem volt perdöntő bizonyíték, jelzi, hogy az is hasonló súllyal jelent meg, hogy a kéméndi határban bizonyos Etter Gyula lovai „hirtelen megállottak és egy teljes óráig nem lehetett őket megindítani” – vagyis nyilvánvalóan úgy viselkedtek, mint amik valami fenevad közellétét érzik.

November végén már arról jöttek hírek, hogy a tigris és bandája Nógrád erdeibe húzódhatott. „Az elszabadult exotikus vadak, melyekről már annyi szó esett, úgy látszik palóc pecsenyére éheztek meg” – mondták a lapok, és mínusz hírben közölték a verebélyi esetet, ahol az erdész cselédleányát „a reggeli szürkületben állítólag az elszabadult tigrisek egyike összemar­cangolta”. A lány sikoltozására kirohantak a házból, de a cica addigra elmenekült. Közben „Becskén egyik úri ház kapuját törte be egy oroszlán, s mikor a cselédség ellene vas­villára kelt, átugrotta a kerítést és a szandai erdőbe menekült” – lehetett olvasni, majd Nándor és Debercsény között vélték látni a tigrist. Addigra állítólag nagyon lesoványodott, nehezen bírja a telet, mondták.

Hacsak nem kutya volt az a tigris, mint azt a Vadászlapban megjelent tárcájában – Tigris-vadászat a pestmegyei Bojáron – írta Hauer Béla hartai földbirtokos, akit a cselédsége riasztott, hogy libales helyett most tigrisre kell menni. Az uradalom őre szerint „hajnaltájt botorkált oda valami csúnya féreg”, sokat látott társa pedig el is végezte az állattani osztályozást: „Már, kérem, én láttam sok mindent az állatkertben s merem állítani, hogy az valóban tigris, vagy aféle állat könnyen lehet”, hisz az bizony az újságban is megjelent. A rendszertani besorolás ezúttal mégis hibádzott: mint kiderült, a bojári tigris valójában a juhász Lesi nevű nagy testű kutyája volt, aki emberhús helyett a tüzelő szuka kedvéért ólálkodott a ház körül, míg nagymacskának nézve le nem terítették szegényt.

Ekkorra az újságokban is sorra jelentek meg megint a szarkasztikus írások. „Az a né­hány túzok, amit imitt-amott megeszik, még csak megjárná. Nagy szégyen volna, ha tejjel-mézzel folyó Kánaánunkban számot tenne egy vendégtigris kosztja. De sokkal nagyobb baj ennél, hogy amióta a vadállat lerázta magáról a rabság nyűgét, ál­landóan beszéltet magáról, rengeteg bajt okozva a szegény újságíróknak, akik elvégre is soha sem vétettek annak a tigrisnek.”

Az esztergomi tigrist hamarosan már a fiumei cápával említették egy lapon, az pedig tudvalévőleg a bulvárlapok uborkaszezonra termett örökzöld vérengzője, amiről mindig meg lehet írni legújabb felbukkanását és állítólagos gonosztetteit a legnagyobb hírínség közepette is. (Benedek Szabolcs regényéből persze tudható, hogy a fiumei cápa nagyon is létezik, és nem érdemtelenül mászott fel nyaranta a tengeriuborka-fára.) A tigriskérdésből a legnagyobb lelkesedéssel viccet csináló élclap, a Borsszem Jankó (beszédes cím tőlük: Tigris Mucsán) egy versikében össze is kötötte a két témát, hogy imígyen áldozzon a hétfejű tigriscápakacsa oltára előtt:

A fenevad

Quarneronál évről-évre
Felmerül a czápa.
És nyár lévén, irja a lap,
Hogy a czápa beléharap
Egy-egy lábikrába.

Most meg Nógrád erdejében
Merült fel a czápa,
Csak hogy tigris lett a neve
És sok jáger kaland-heve
Száguld a nyomába.

Hol itt látták, hol meg amott,
Már sok nyájnak ártott;
Egyik szerint párducz lenne,
Az jaguárt látott benne,
Ez meg leopárdot.

Ez azt mondja: ebnél kisebb —
Az, hogy nagyobbacska —
Én azt hiszem: sem az, sem ez.
És kisül, ha kezükbe lesz,
Hogy egy kósza macska.

Máskor a tigris dalát énekelték meg: „Hasábokon áldoznak nékem Már két hét óta a lapok. És szerte széjjel viszik hírem: A gallérok és kalapok. Jobban ismernek Agulárnál, Jobban mint Jászai Marit. És a nevem nótába fogja A szobalány, ha takarít.” (Agulár egy rengeteget hirdető cipészcsalád volt, olyan városi folklórszöveggé lett szlogenekkel, mint a „Hová oly sietve? Agulár Edéhez?”)

A lapokból szép lassan azonban eltűnt a tigris és a hét esztergomi fenevad témája, anélkül, hogy bármikor is a nyomukra akadtak volna. Pedig Nógrádban még karácsony előtt is 120 katona vett részt a losonci ezredből a földesúri tigrisvadászaton, mert az egyszerű nép félt önmagában hajtónak állni. Hiába: „a bestiák sehol, de sehol sem jelentkeztek” – vont mérleget az újság. „A nap lealkonyodott s a va­dászok, katonák és hajtók, annak örömében, hogy a jelzett községekben a tigriseknek semmi nyoma, víg hangulatban haza széledtek.”

A tigris, de legalábbis a híre jövő évben még Ugocsában ütötte fel a fejét, ami ugyan non coronat, és 350 kilométerre van Esztergomtól, de biztos, ami biztos, jobb félni, mint megijedni. A helyi lap szerint megyeszerte el van terjedve a rémhír, „hogy Akli határában a lápon egy tigris tartózkodik, amely valószínűleg az Esztergom megyében elszabadult állatseregletből szökhetett ki s hosszú viszontagság után került Akliba. Sokan ugyan képtelenségnek tartják, hogy a tigris ilyen hideg időben megmaradhatna, de ismét má­sok azt hangoztatják, hogy majdnem egy évi sza­badság alatt aklimatizálódhatott. Annyi bizonyos, hogy a környéken nagy rémület uralkodik.”

Cikkünk az Arcanum támogatásával jelent meg.