Tű nélküli védőoltás védhet a jövőben a koronavírus különböző variánsai ellen

2021. december 14. – 14:40

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új technológiával, injekciós tű nélkül beadható koronavírus elleni védőoltást tesztelnek az angliai NIHR Southampton Klinikai Kutatóközpontban – írja a BBC. A vakcinát a Cambridge Egyetem és a DIOSynVax nevű cég fejlesztette, a lényege pedig az, hogy tű nélkül, levegősugár segítségével juttatják a vakcinát a szervezetbe, a bőrön át.

„Ahogyan egyre több új variáns jelenik meg, a védettségünk pedig csökken, új technológiák után kell néznünk” – mondta a vakcinát fejlesztő kutatóorvos. Jonathan Heeney szerint a mostani, még kísérleti fázisban lévő vakcina kifejlesztésével nemcsak a Covid-19-től, de annak összes mutánsától és a jövőben kialakuló koronavírusokkal szemben is védettséget alakítana ki.

Az új vakcina, amelyet 18 és 50 év közötti alanyokon tesztelnek, gyakorlatilag leutánozza a koronavírus antigénjeinek szélesebb családját, így a kutatók abban bíznak, hogy nagyobb védelmet is nyújt majd.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a koronavírus delta variánsát jól láthatóan az omikron váltja Európában is, az új mutáció már Magyarországon is megjelent. Hogy a mostani vakcinák mennyire hatékonyak ellene, arról ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!